

A 83 százalékot is meghaladta a részvételi arány az uniós tagságról rendezett népszavazáson Nagy-Britanniában. Az első exit poll felmérések szerint szűk többséggel a maradáspártiak győznek.
A YouGov magánszervezet szerint a bennmaradásra 52, a kilépésre 48 százalék voksolhatott, ez nagyjából megegyezik az előzetes felmérésekkel, azonban minden helyi újságíró megjegyzi, hogy ez volt az a szervezet, amely tavaly a skót népszavazáson az eredményeket nagyon rosszul jósolta meg, és nagyon sok százalékkal mellélőtt – számolt be a Hír TV munkatársa Londonból. Az azonban valamit sejtet, hogy az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának vezetője, Nigel Farage, aki a kilépés mellett kampányolt, az urnazárást követően egyből elismerte a vereségüket.
Egy másik felmérés, az Ipsos által készített szerint a maradáspártiak 54, míg a kilépéspártiak csupán 46 százalékot érnek el.
Mindeközben a konzervatív The Telegraph brit napilap nyilvánosságra hozta azt, hogy nyolcvan konzervatív, euroszkeptikus politikus levelet írt David Cameronnak, amelyben arra kérik, hogy függetlenül a népszavazás eredményétől maradjon ő Nagy-Britannia miniszterelnöke.
Az európai piacok pozitív zárását követően a New York-i tőzsde is pluszban zárt, a font pedig tovább erősödött.