
A honvédelmi és rendvédelmi területen is szükség lenne egy életjáradék-rendszerre – véli a Honvédszakszervezet alelnöke. Közben egy tűzszerészeti szakértő a Hír TV-nek azt mondta, az is állhat a hortobágyi tragédia hátterében, hogy a felrobbant bomba a hazai szakemberek számára nem ismert anyagot tartalmazhatott.
Bazsik István Reggeli járat című műsorunkban azt mondta: a katonák, rendőrök, tűzszerészek esetében gondolni kell az esetlegesen hátramaradt családtagokra, ha nem várt esemény történik. A hortobágyi lőtéren bombamentesítés közben hősi halált halt négy katona temetéséről és árváiról gondoskodik a minisztérium. A tűzszerészeknek ugyanis már négy éve nincs biztosításuk így munkavégzés közben ért halál esetén semmilyen járadék nem járna családjuknak.
„Mi annak örülnénk, hogyha sikerülne összehozni az említett harmadik pillért és általános járadékszolgáltatási rendszer kerülne bevezetésre, mind a honvédelmi, mind a rendvédelmi területen, erre van esély, nyilván hogy ez a rokkantsági ellátásról, a veteránellátáson keresztül a haláleseti hátramaradottak járadékszolgáltatásán keresztül egész addig kellene hogy kiterjedjen a mi elképzelésünk szerint, hogyha valaki katonaként gyakorlatilag önhibáján kívül kerül ki a rendszerből, akkor egyfajta járadékot kapjon, hiszen ez a kérdés is majd később fel fog merülni, hogy jól képzett katonák, akiknek egyébként civil szakmájuk nincs, hogy kerülhetnek majd olyan helyzetbe, hogy ne legyen méltatlan az ő korábbi pályájukhoz” – jelentette ki a Hír TV-ben Bazsik István.
Akár kísérleti bomba is lehetett az a 250 kilogrammos szovjet robbanószerkezet, amely működésbe lépett múlt pénteken a hortobágyi lőtéren. A lőteret a szovjet hadsereg fegyverkísérleti célokra is használta. A tűzszerészeti szakértő szerint elképzelhető, hogy egy olyan különleges anyag volt a bombában, amit tapasztalt szakemberek sem ismernek. Egei Ferenc azt is elmondta: a balesethez nem lehet köze annak, hogy májusban lejárt a hortobágyi lőtér aknamentesítésére szánt határidő.
„A protokollt be kell tartaniuk, ennek következtében ők ugyanolyan sebességgel és módon végzik a munkájukat, ennek következtében sietségre nem lehet okuk és nem is hagyják, hogy siettessék őket” – mutatott rá a tűzszerészeti szakértő.