NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Jóval több a halott, mint becsülték

A korábban becsültnél jóval többen, 213-an vesztették életüket Bagdadban a hétvégi öngyilkos merényletben, közölték iraki tisztségviselők. Az iraki főváros kereskedelmi negyedében egy robbanóanyaggal megrakott teherautó robbant fel egy forgalmas utcában, ahol a családok éppen vásároltak. Az iraki miniszterelnök háromnapos gyászt rendelt el. A vérengzést az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.

  • 2016. július 04., hétfő 12:49
Vágólapra másolva!

Sorra hozták elő a holttesteket a romok alól az iraki fővárosban a vasárnapi terrortámadás után. Az áldozatok száma már meghaladja a kétszázat, több mint harminc embert továbbra is keresnek. A robbanóanyagokkal teli teherautó a város egyik forgalmas bevásárlóutcáján robbant fel, miközben a családok vásároltak és ünnepelték a muzulmán böjt hónapját, a ramadánt.

„Többségében a húszas éveikben járó emberek voltak itt. A kormánytagok csak ülnek a székeikben, és nem tesznek semmit, ha a biztonságról van szó” – mondta egy szemtanú.

Az áldozatok egy részét már el is temették. Haider al-Abádi iraki miniszterelnök háromnapos gyászt rendelt el és a felelősök megbüntetését ígérte. Ez volt a legsúlyosabb terrorakció Irakban 2007 óta.

A támadást az Iszlám Állam vállalta magára. Bár a terrorszervezet az elmúlt hónapokban több várost is elveszített az iraki hadsereggel szemben, továbbra is rendszeresen hajtanak végre öngyilkos merényleteket.

„Sok biztonsági szervezet van, de rendezni kellene őket” – mondta Mohammed al-Bayf, a Bagdadi Biztonsági Erők helyettes vezetője.

A 2003-as amerikai invázió után Irak gyakorlatilag anarchiába süllyedt. A központi kormányzat nem képes fenntartani a közrendet, emiatt szélsőséges dzsihadista csoportok nemcsak a hivatalos szerveket, hanem a civileket is rendszeresen támadják. Az erőszaknak már több százezer civil esett áldozatul az elmúlt 13 évben.