

Törökországban a katonaság tankokkal zárta le Ankara és Isztambul főbb útjait, hídjait és leállt a légiforgalom is.
A hadsereg közleménye szerint a demokráciát akarják megvédeni az ország iszlamizálására törekvő Erdogan elnöktől. Kijárási tilalmat rendeltek el egész Törökországban, lezárták az isztambuli és ankarai hidakat, főútvonalakat és reptereket. Lezárták a török légteret is, az Iszlám Állam ellen harcoló NATO-gépeket is leszállították.
Isztambul és Ankara több pontján is fegyveres katonák várakoznak. A hadsereg ankarai főhadiszállásán katonák egy csoportja túszokat ejtett, köztük van a vezérkari főnök is. Erdogan török elnök szerint a felkelést a hadseregből csak néhány katona szervezte, továbbra is a kormányé a hatalom és megbüntetik a puccsolókat.
A Reutersnek nyilatkozó uniós diplomata szerint viszont a puccsban a hadsereg magas rangú vezetői vesznek részt, nem csak néhány tábornok. A török hadsereg az elmúlt fél évszázadban négyszer követett el puccsot, mindegyik alkalommal az általuk támogatott politikai erő került hatalomra.
Egyértelműen katonai puccsról lehet beszélni Törökországban – jelentette ki Kaiser Ferenc a Hír TV-ben. A biztonságpolitikai szakértő szerint a török tábornoki kar egy része próbálja magához ragadni a figyelmet, ugyanis alkotmányos kontrollként tekintenek magukra. A szakértő hozzátette: az események súlyosan visszavethetik Ankara Európai Unióval való viszonyát.
„Politikai szempontból az Európai Unió nem ismerhet el legitimnek egy katonai puccsot, ha sikeres lesz. […] Egy sikertelen puccsot követően nagyon kemény megtorlás következik, amit Európa saját, a töröknél jóval demokratikusabb és liberálisabb politikája miatt megint nem szívesen fog látni, tehát Európa és Törökország kapcsolatában ez mindenképpen törést fog okozni” – fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő.
Menczer Tamás szerint egyelőre kevés az információ, ezért meg kell várni, hogy mi történik. Mindenkinek azt javasolja, hogy ha külföldre mennek, regisztráljanak a konzuli szolgálaton.
„Amit a magyar állampolgároknak mindenképp javaslok, az az, amit minden esetben el szoktunk mondani: regisztráljanak konzuli védelemért, a konzuli szolgálat honlapján, ez a konzuliszolgalat.kormany.hu, mert minden esetben, legyen szó akár természeti csapásról, legyen szó terrortámadásról, vagy bármi másról, a konzuli szolgálat munkatársai akkor tudnak a leghatásosabban és a leggyorsabban segíteni, hogyha tudják, hogy az adott országban, az adott régióban kik tartózkodnak, hány magyar tartózkodik ott és hol tartózkodnak” – fogalmazott a szóvivő.
A legfrissebb törökországi fejlemények éjfélkor:
A legfrissebb törökországi fejlemények hajnali fél 1-kor:
Nem sokkal éjfél előtt érkezett meg Budapestre egy repülőgép a törökországi Antalyából. Sok utas csak landolás után értesült az eseményekről. Hajnali fél 1-kor kapcsoltuk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repteret.