

A nemzetgazdasági miniszter szerint a brexit nem lesz olyan közvetlen hatással a magyar gazdaságra, ami miatt rövid távon korrigálni kellene a gazdasági terveket.
Varga Mihály hétfőn jelezte: a Magyarországon működő mintegy háromezer brit tulajdonú vállalat nem készül kivonulni. A szigetországban dolgozó magyar munkavállalók helyzetéről pedig a visegrádi 4-ekkel együttműködve kíván majd tárgyalni a magyar kormány. Varga Mihály Magyarországra nézve a legnagyobb kockázatnak az Európai Unió világgazdasági súlyának csökkenését és az ebből következő közvetett negatív hatásokat tartja.
„Közvetlen hatásokkal – véleményünk szerint – nem kell gyökeresen másként számolni, hiszen az elmúlt években kiderült az, hogy az az átlagosan mondjuk olyan 4 milliárd eurónyi külkereskedelmi forgalom, ami Nagy-Britanniával van, és ahol egy jelentős magyar pozitív mérlegtöbblet van, az nem indokolja a forgatókönyveknek az újraszámolását. De sokkal inkább van aggódni valónk amiatt, hogy mi történik majd az Európai Unió egészével. Ebben pedig szerintünk továbbra is építeni kell a szuverén nemzetállamok versenyképességére” – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter.