NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Vonatkatasztrófa: már 27 halott

A helyszínen látogatta meg az olasz miniszterelnök a vonatszerencsétlenség sebesültjeit. Az ország déli részén, Bari közelében 27 ember halt meg és 50-en megsérültek, amikor két vonat ütközött. A szerencsétlenséget valószínűleg emberi mulasztás okozta, mert egy vágányfelújítás miatt két vonal forgalmát ugyanarra a sínpárra terelték.

  • 2016. július 13., szerda 08:19
Vágólapra másolva!

Repülőszerencsétlenségre emlékeztet a dél-olaszországi vonatbaleset helyszíne. Fél nappal a baleset után is tartott a mentés: a sérülteket csak hosszú órák után sikerült kimenteni a roncsok közül. Megmenekült egy néhány hónapos csecsemő is, akit három óra után tudtak kihúzni a roncsok közül. A frontálisan ütköző szerelvények első kocsijai teljesen megsemmisültek. Az egyikből még az adatrögzítő feketedoboznak is csak a maradványai kerültek elő.

„Először koncentráljunk a mentésre és a roncsok eltakarítására. A vizsgálat azután kezdődhet csak meg” – mondta az érintett tartomány egyik vezetője.

A kivizsgálást sürgette a miniszterelnök is, aki kedd délután a helyszínre utazott. Biztosnak tűnik, hogy a szerencsétlenséget emberi mulasztás okozta. A vonalon felújítást végeztek, nem működött az automatikus biztosítóberendezés, és ki volt kapcsolva a vonatok automatikus sebességszabályozó rendszere is. „A Biblia is azt írja, hogy mindennek megvan a maga ideje. Most mindannyian gyászolunk és együtt érzünk azokkal, akik a szeretteiket vesztették el. Mindannyian válaszokat követelünk, hogy meg lehessen állapítani, mi történt, és ki a felelős” – fogalmazott az olasz miniszterelnök, Matteo Renzi.

Az olasz sajtó szerint az állomásoknak – amelyek között a baleset történt – telefonon kellett volna egyeztetniük a szerelvények indításáról. Az egyik forgalmi irányító ezt elmulasztotta, ezért indult két vonat ugyanazon a sínpáron egymással szembe.