NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

„A Fidesz saját családtagjaiból választ esküdteket”

Kormányzati támadást indított a Fidesz a bírói függetlenség ellen – állítja az MSZP.

  • 2016. augusztus 26., péntek 12:50
Vágólapra másolva!

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezetője azt mondta: a szocialisták nem vesznek részt a közigazgatási felső bíróságról szóló ötpárti egyeztetésen, és a parlamentben sem szavazzák meg a javaslatot.

A 444.hu írt arról, hogy külön bíróságra utalná a kormány a politikailag kényes ügyeket: a cél érdekében egy közigazgatási bíróságot hoznának létre, amely a hatósági döntések elleni fellebbezésekről, a közérdekű adatokért indított perekről és a választási ügyekről döntene.

„Ezt a bíróságot már úgy akarják felállítani, hogy a személyi kiválasztásban komoly szerepet szánnak maguknak, egy olyan bíróság jönne létre, amely megakadályozná a számonkérhetőségüket, tehát már ezt a hatalmi ágat is szeretnék kiiktatni, úgymond, ami zavarhatja őket. Egy hasonlattal: mintha a vádlott a saját családtagjaiból választhatná ki az esküdteket, így kívánják a számonkérést elkerülni” – fogalmazott Tóth Bertalan.