
Hét helyen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást az országban. A Baranya megyei Harkányban és Vajszlón, a szabolcsi Tyukodon, valamint négy Zala megyei településen: Rédicsen, Tormaföldén, Vindornyalakon és Zalaszentbalázson.
A mintegy 4200 lakosú Harkányban polgármestert és képviselőket is választanak, mert a város képviselő-testülete tavaly decemberben feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségre ketten pályáznak. Harkány azon kevés település közé tartozik, ahol még nem dőlt el az állami adósságvállalás mértéke, ezzel ugyanis megvárják a választás eredményét. Vajszlón azért kell polgármestert választani, mert a baranyai nagyközség korábbi első emberét a bíróság egy könyvvizsgálói jelentés megállapításai után felmentette tisztségéből.