
Felszállt a fehér füst, a pápaválasztó konklávé döntött a katolikus egyház 266. vezetőjének személyéről, Szent Péter 265. utódjáról. Jorge Mario Bergoglio argentin érsek lett az új pápa.
Rómában szerda este 19:06-kor fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelezte, a bíborosok a konklávé második napjának negyedik szavazási fordulójában (összességében az ötödikben) megválasztották Krisztus új helytartóját.
Nem sokkal 20 óra után bejelentették: Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires 76 éves jezsuita érseke lett az új pápa. A 266. egyházfő a Ferenc nevet választotta, ő az első latin-amerikai Szent Péter trónján. Jorge Mario Bergoglio szinte az egész karrierjét a hazájában, Argentínában töltötte. Állítólag ez a szerényen a háttérbe húzódó, alázatos bíboros kapta a második legtöbb szavazatot 2005-ben, XVI. Benedek megválasztásakor. Bergoglio javára írják az argentin katolikus egyház megújítását, amely az egyik leginkább konzervatív volt Latin-Amerikában.
A világ végéről
Az új pápa első beszédében arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak érte, és elődjéért, XVI. Benedekért. Ferenc megilletődve lépett a Szent Péter bazilika erkélyére. A tömeg éljenzett és a nevét skandálta. Az új egyházfő arról beszélt: a konklávé kötelessége az volt, hogy új püspököt adjon Rómának. Úgy fogalmazott: bíboros testvérei a világ végéről választottak pápát, majd megköszönte a fogadtatást. Azt is mondta, hogy a világnak el kell indulnia a szeretet és a testvériség felé vezető úton.
Az első jezsuita pápa
Ferenc az első jezsuita pápa is. 1936. december 17-én született Buenos Airesben, olasz bevándorló munkáscsaládban. Vegyésznek készült, de végül a papi hivatást választotta. A szeminárium elvégzése után, 1958-ban lépett be a jezsuita rendbe. 1998-ban lett Buenos Aires érseke, 2001-ben nevezte ki bíborossá II. János Pál pápa, három vatikáni kongregációnak is tagja, 2005 óta az Argentin Püspöki Konferencia elnöke.
A lengyel pápa halála után tartott konklávén a kiszivárgott hírek szerint ő volt Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa legnagyobb vetélytársa. Bergoglio konzervatív teológiai nézeteket vall, elutasítja az abortuszt, a fogamzásgátlást, az azonos neműek házasságát és az eutanáziát. Ugyanakkor küzd a társadalmi igazságtalanságok ellen, határozottan kiáll a szegények mellett, ami különösen népszerűvé tette a válságok sújtotta Argentínában.