
Brüsszelben is megvédte az alaptörvény negyedik módosítását Orbán Viktor.
A kétnapos uniós csúcs előtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján a miniszterelnök kijelentette: a parlament nem korlátozta az Alkotmánybíróságot a jogszabályok értékelésében.
Orbán Viktor szerint azok a módosítások, amelyek most bekerültek az alaptörvénybe, 95 százalékban korábban is érvényesek voltak. A miniszterelnök ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy Brüsszel csak a szavazás előtti napon szólította fel a magyar kormányt a szavazás leállítására.
A rezsicsökkentéssel kapcsolatban pedig azt mondta: nem nézheti tétlenül, hogy a magyarok a fizetésük nagy részét számlákra fizessék be.
„Hogy jó módszert választottunk vagy nem, így kell-e vagy másképpen, erről lehet vitatkozni, egy dolog biztos, azt nem tudjuk elfogadni, hogy Magyarországon másfélszer annyiba kerüljön paritáson számolva az energia, mint az unióban” – fogalmazott Orbán Viktor.
Pénzelvonással és a szavazati jog korlátozásával fenyegette meg Magyarországot az EU igazságügyi biztosa. Viviane Reding szerint Magyarországon veszélyben van a jogállamiság, a kormánypártok pedig játszadoznak az alkotmánnyal, amikor félévente módosítják azt.
A brüsszeli politikus elmondta: a bizottság nem nézi tétlenül, hogy lábbal tiporják az uniós szerződések alapelveit; ha szövetségi értékek sérülnek, korlátozhatók a tagállami jogok. Reding a magyarországi kifizetések csökkentését vagy az ország szavazati jogának korlátozását említette példaként.
Nem tartja reálisnak az Európai Parlament elnöke, hogy az alaptörvény módosítása miatt Magyarországtól megvonják a szavazati jogot és így kizárhatják az uniós döntéshozatalból. Martin Schulz a mai ülésen vetette fel a magyar alkotmány kérdését.
Szerinte csak akkor alkalmazható a hetes cikkely szerinti büntetés egy tagállam ellen, ha minden kétséget kizáróan be lehet bizonyítani, hogy súlyosan megsérti az Európai Unió alapértékeit. A német EP-elnök arról is beszámolt: a bizottság tüzetesen megvizsgálja, hogy a módosítás összhangban van-e az uniós szabályokkal.