
A vidékfejlesztési államtitkár elmondta azt is: a dinnyések azóta termelnek nyereségesen, mióta a kormány az agrárium mellé állt és megtörtént az osztályba sorolás.
„20-25 százalékos a növekedés Békés megyében, és ez mind-mind munkahelyeket teremt – közölte Budai Gyula. Mint fogalmazott: a munkahelyteremtő képessége ennek az ágazatnak az egyik legjelentősebb. Ne felejtsük el a zöldség-gyümölcs ágazat fejlesztése révén 2014–20 között közel százezer új munkahelyet lehet létrehozni, ha azokat a fejlesztéseket, ammelyeket a kormány elhatározott, végrehajtjuk” – mondta a vidékfejlesztési államtitkár.
Az országban 10-12 ezren termesztenek dinnyét, így – a forgalmazást és a kereskedelmet is figyelembe véve – az ágazat 25 ezer embernek ad munkát országosan.













