NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Hallgat az ügyvéd és a bujkáló Simon is

Továbbra is hallgat arról Simon Gábor, hogy magyarországi bankokban is lehetnek-e a vagyonnyilatkozatából eltitkolt milliók. És már Simon ügyvédje sem beszél, így nem tudni, kihallgatták-e már a magyarországi bankszámlákról a szocialisták egykori elnökhelyettesét. Simont hiába kerestük, a volt MSZP-s képviselő bujkál a sajtó elől.

  • 2014. március 08., szombat 20:06
Vágólapra másolva!

A szocialisták korábbi elnökhelyettese hetek óta bujkál a sajtó elől, van hol elrejtőznie: két háza is van a fővárosban. A 2012-ben vásárolt budai luxusingatlanban azonban szombaton hiába kereste a Hír TV az Ausztriában 240 milliót parkoltató Simon Gábort. És csendes a pestszenterzsébeti ház is. Simont itt is hiába kereste a stáb. Pedig lenne mit mondania. Sajtóhírek szerint ugyanis nemcsak Ausztriában, hanem Magyarországon is lehetnek a vagyonnyilatkozatából eltitkolt milliói. De nemcsak az egykori szocialista politikus, hanem jogi képviselője is hallgat. Így azt sem tudtuk meg, hogy az ügyészségi nyomozók kérdezték-e már a magyarországi számláiról is Simont.

Összezártak a szocialisták is. A Simon-ügyben mindig beszédes Szanyi Tibor helyett ezúttal az MSZP szóvivője hárította el a kérdést, ami a Zuschlag-ügy és a Simon-ügy hasonlóságaira vonatkozott.

Mesterházy Attilának viszont még nincs hivatalos álláspontja arról, hogy elmegy-e a mentelmi bizottság hétfői ülésére. A testület arra várna választ az MSZP elnökétől, mire alapozva állította, hogy az eltitkolt Simon-vagyon nem függ össze a korábbi helyettesének politikai pályafutásával.