NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Liberális puccs készült az MSZP ellen?

A párt liberális vonalának hatalomátvételét hiúsíthatták meg az MSZP-ben azzal, hogy nemcsak pártelnököt választanak, hanem teljes tisztújításba kezdenek. Erről a Magyar Nemzet ír.

  • 2014. május 31., szombat 11:08
Vágólapra másolva!

A lap szerint a szocialisták egy csoportja – Lendvai Ildikó korábbi pártelnök közreműködésével – Gyurcsány Ferenc felé nyitott volna, a volt kormányfő ugyanis kívülről próbálta meg befolyásolni az eseményeket. Ebben az esetben Ujhelyi István lehetett volna a pártelnök, Hiller István pedig a választmányt vezethette volna. A liberális ernyőszervezet létrehozása ellen Tóbiás József mögött szerveződtek a párttagok. A politikust most esélyesként emlegetik a megbukott Mesterházy Attila helyére, de szóba került Botka László neve is. Az MSZP választmány mai ülésén a tisztújítás menetéről dönthetnek a szocialisták. Kovács László korábbi elnöke jelezte, hogy nem pályázik az elnöki pozícióra.