
Állami cégeket sodor a csőd szélére a kormány agrárközgazdászok szerint a területalapú mezőgazdasági támogatások átcsoportosításával. Az új rendszerrel több tízezer munkahely szűnhet meg, a kisgazdaságok pedig nem tudják majd átvenni a nagyüzemektől az elküldött dolgozókat. A Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára szerint ez csak riogatás, a kabinet egyetlen intézményt sem hagy csődbe menni.
A hazai agrárszakember-képzés egyik fellegvárának számító Kaposvári Egyetemnek mintegy 3000 hektár földje van. Az intézményt vezetése is meglepetéssel értesült arról, hogy a kormány megvonja az 1200 hektár fölötti birtokok területalapú támogatását. Hogy emiatt mekkora veszteséget kell majd elkönyvelniük, az intézmény szóvivője még nem tudta megmondani. „A Kaposvári Egyetem állami egyetem, költségvetési intézményként természetesen minden rá vonatkozó törvényi előírást tudomásul vesz és betart. Részleteket a földalapú támogatás változásával kapcsolatban még nem tudunk mondani, hiszen várjuk az ezzel kapcsolatos rendeletek közzétételét” – reagált Kovács-Kiss Krisztina.
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 7800 hektáron gazdálkodik, ebből 3000 hektáron vetőmagot állít elő, a többin takarmányt és gabonát. Több mint 400 állandó dolgozójuk van, és legalább 1000 idénymunkást is foglalkoztatnak, ezért igen érzékenyen érinti őket a héten bejelentett kormányzati elvonás.
„Nem nagyon értjük, hogy mi a probléma, miért kell tőlünk több mint 300 millió forint támogatást megvonni. Mi hittünk a kormányzati ígéretében, hogy az élőmunkát ösztönzik, azt segítik elő, illetve az állattenyésztést. Most az ellenkezőjét kaptuk. Nyilvánvalóan nehéz időkben kemény döntésekre van szükség, elgondolkozunk azon, hogy hogyan lehet úgy folytatni tovább a gazdálkodást, hogy a bevételt költségágon tudjuk pótolni” – mondta Kun Mihály, a társaság vezérigazgatója.
A Magyar Nemzet információi szerint az 525 érintett cégből 13 állami tulajdonban van; a lap úgy számol, hogy legalább 2 milliárd forintba kerül majd, ha a kormány pótolni akarja a veszteségüket.
A Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Feldman Zsolt nem tudja, hogy mekkora lehet az elvonás mértéke, de azt leszögezte, hogy a kabinet nem hagyja tönkremenni ezeket az intézményeket. „A kormányzat a következő évi költségvetés tervezésénél figyelemmel lesz arra, hogy a most meghozott támogatáspolitikai, agrárpolitikai döntés milyen hatással van az egyes állami érdekszférában működő vállalkozásokra, intézményekre.”
Feldman riogatásnak tartja a mezőgazdasági termelők országos szövetsége főtitkárának azon állítását, hogy a kormány döntése miatt több tízezer munkahely szűnne meg. A Juh Terméktanács elnöke szerint azonban csak az ő ágazatukban körülbelül háromszáz ember állása kerülhet veszélybe.
A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak minden harmadik tagját érinti az intézkedés. „A kormány különböző kompenzációs intézkedésekről is beszélt, illetőleg jelentett be. Nagyon jó lenne, ha ezek az intézkedések minél előbb hatályba lépnének, mert akkor tiszta és világos kép jönne létre a tekintetben, hogy milyen elbocsátásokra vagy visszaesésekre kell számítani” – fogalmazott Németh Antal, a tanács elnöke. Mivel a húsárakat több tényező is befolyásolja, így azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a sertésáfa januári csökkentének hatása elvész-e a mostani kormányzati intézkedés miatt.