NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Női vízilabdásaink elbukták a döntőbe jutást

A magyar női vízilabda-válogatott 8-9-es vereséget szenvedett a spanyoloktól a margitszigeti Európa-bajnokság elődöntőjében, így nem jutott be a torna fináléjába. Merész András együttese szombaton Olaszország válogatottjával találkozik a bronzmeccsen.

  • 2014. július 24., csütörtök 20:53
Vágólapra másolva!

A világbajnok spanyol női válogatott az Eb-elődöntő elején kétgólos előnyt harcolt ki. Merész András csapata azonban előbb Keszthelyi ejtésével szépített, majd Takács góljával egyenlíteni tudott. A második negyed végén vezetett először a magyar válogatott: Bujka Barbara volt eredményes egy centerezés után. A spanyol válogatott egyenlíteni tudott, majd egy gyors gólváltás után 5-5-ös állásról következett a harmadik játékrész. Ezt a világbajnokok kezdték jobban, és 8-5-re elhúztak. A negyed végéhez közeledve előbb Bujka Barbara, majd Czigány szépített. A záró negyed is spanyol góllal kezdődött, míg a nyolcadik magyar találatra egészen a találkozó végéig kellett várni. Keszthelyi gólja azonban csak szépségtapasz volt, ami után a spanyolok eldugták a labdát, 9-8-as sikerükkel pedig bejutottak a döntőbe.

– Ezen a meccsen nem az volt, hogy a spanyolok annyival jobbak voltak, mi hibáztunk többet. Azt mondhatnám, hogy a kulcsmomentumokban igazán. Úgyhogy én azt hiszem, akárhogy is alakult, magunknak köszönhetjük, úgyhogy kénytelenek leszünk valahogy saját magunkat összekapni. Aztán pedig valahogy megszerezni ezt a bronzérmet, mert mégiscsak egy érem – fogalmazott a magyar kapitány.

Merész András irányítása alatt a női pólósok harmadszorra küzdhetnek meg világversenyen a bronzéremért: a 2012-es eindhoveni Eb-n, és a 2013-as barcelonai világbajnokságon meg is lett a harmadik hely.

– Sajnos most már nem az első alkalom, hogy ebbe a helyzetbe kerültünk. Jól jöttünk ki a végén, de sajnálom, hogy ezért kell megint küzdeni. De azt gondolom, hogy ki fogjuk szolgálni a közönséget és éremmel fogunk hazatérni – tette hozzá Gangl Edina, a válogatott játékosa.

A magyarok ellenfele a szombaton 16 óra 30 perckor kezdődő bronzmérkőzésen az olasz válogatott lesz, amely 8:8-as rendes játékidő után büntetőkkel, 12-11-re kapott ki Hollandiától.