NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Orbán: A magyar állam újjászervezése történik

Munkaalapú társadalom és nem liberális természetű, hanem nemzeti érdekeket képviselő állam létrehozása – a kormányfő szerint ez a jelenlegi magyar kabinet célja. Orbán Viktor a 25. bálványosi szabadegyetemen azt mondta: szakítani kell a liberális társadalomszervezési elvekkel és módszerekkel, mert nem védték meg a közösségi vagyont, eladósították az országokat, a családokat pedig adósrabszolgává tették. A miniszterelnök hangsúlyozta: a liberális elvekre épülő államok nem tudják fenntartani versenyképességüket, ezt mutatja a világban zajló gazdasági átalakulás is a válság után.

  • 2014. július 26., szombat 20:45
Vágólapra másolva!

A kormányfő mindenekelőtt köszönetet mondott a határon túli magyaroknak a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáboron. A miniszterelnök szerint ugyanis az ő szavazataik nélkül nem szerezhetett volna újra kétharmados többséget a parlamentben a Fidesz–KDNP.

Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta: a magyar kormány jelenleg az állam újjászervezésén dolgozik, szerinte ugyanis a gazdasági világválságban kiderült, hogy a liberális demokráciák ideje lejárt, és a jóléti állam koncepciója is illúzió. A miniszterelnök szerint ezért szakítani kell a liberális társadalomszervezési elvekkel és módszerekkel, amelyek eladósították az országokat, elherdálták a közösségi vagyont, a családokat pedig adósrabszolgává tették. Helyettük munkaalapú államot kell építeni, amely a nemzeti érdekeket képviseli.

„A mindenkori politikai vezetés ma arra tesz kísérletet, hogy az emberek személyes munkája és érdeme – amelyet el kell ismerni – a közösség, a nemzet életével szoros összefüggésben álljon, a kapcsolat megmaradjon és erősödjön. Vagyis a magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell. Ilyen értelemben tehát az az állam, amelyet Magyarországon építünk, illiberális állam, nem liberális állam. Nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint például a szabadság, de nem teszi ezt az ideológiát az államszerveződés központi elemévé, hanem egy attól eltérő, sajátos, nemzeti megközelítést alkalmaz” – fogalmazott.

A kormányfő szerint ezt a fajta építkezést Magyarországon egy sajátos civil szféra próbálja akadályozni. A Norvég Alap körül kialakult botrányban azonban bebizonyosodott, hogy ezek a civilek valójában külföldiek által fizetett politikai aktivisták. Orbán Viktor szerint a magyar érdekeket csak úgy lehet megvédeni, ha kizárják a külföldi befolyásszerzés lehetőségét.

Kitért arra is, hogy az elmúlt hét évben a gazdaságfejlesztésre szánt uniós forrásokról olyan bürokraták hoztak döntéseket, akik Brüsszelből kapták a fizetésüket. „Most azért alakult ki vita az unió és Magyarország között, mert ezt a rendszert megváltoztattuk, és a magyar kormány olyan döntést hozott, hogy aki az uniós pénzek felett rendelkezik, annak – ebben az új, illiberális államkoncepcióban – magyar állami alkalmazásban kell állnia. És azért a munkáért, amelyet végez, nem kaphat többet, mint az azonos besorolású, magyar közigazgatásban dolgozó ember” – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán felhívta a figyelmet arra, hogy az MKB Bank megvásárlásával a bankrendszeren belüli magyar nemzeti tulajdon aránya immár meghaladja az 50 százalékot. A devizahitelesekre utalva azt mondta: a parlament döntésének köszönhetően az emberek több százmilliárd forint értékben kaphatnak majd vissza olyan pénzeket a bankoktól, amelyeket nem szabadott volna tőlük elvenni.

Kérdésekre válaszolva a kormányfő beszélt az orosz–ukrán helyzetről is. Hangsúlyozta: a magyar érdek egy olyan gázvezeték megépítése Oroszországból, amely Ukrajna közreműködése nélkül is garantálja hazánk energiaellátását. „Szolidárisnak kell lenni, segíteni kell az ukránokat, de a saját érdekeinket nem szabad odadobni egy ilyen konfliktusba és vállalni olyan következményeket, amelyek az éppen megindult magyar gazdaság visszarántását eredményeznék válságszituációban” – húzta alá.

A miniszterelnök megerősítette, hogy határozottan elutasítja azt az európai politikát, amely támogatja a bevándorlást. Kijelentette azt is, hogy ha az erdélyi közösség abba a helyzetbe kerülne, hogy a román költségvetésből nem kapja meg a neki járó forrásokat, akkor számíthat Magyarország támogatására.

Tekintse meg Orbán Viktor teljes beszédét!