
Húsz palesztin meghalt és több mint ötven megsebesült egy ma reggeli izraeli tüzérségi támadásban, amely a Gázai övezet északi részén fekvő Dzsabalíja menekülttáborban lévő ENSZ-iskolát érte. A világszervezet szégyenteljesnek nevezte az esetet, és közölte: 17-szer figyelmeztették a zsidó államot arra, hogy civilek vannak az épületben. Az egy hónapja tartó konfliktusban eddig több mint 1200 palesztin vesztette életét.
Egy palesztin család tíz tagjával végzett egy izraeli légicsapás Hán-Juniszban. A zsidó állam hadserege ismét számos települést bombázott az övezetben. Gázavárosban szerdán három mecsetet is leromboltak. A polgári épületek elleni támadások a nemzetközi közvéleményt is felháborítják.
Az ENSZ szégyenteljesnek nevezte, hogy izraeli tankok Dzsabalíjában ismét egy olyan iskolára lőttek, amelyet a világszervezet működtet, és amely ezért nemzetközi védelem alatt áll – ez a harmadik hasonló eset. Az intézményben palesztin menekülteket szállásoltak el, közülük 20-an haltak meg az ágyútűzben. Az ENSZ összesen 17-szer figyelmeztette a hadsereget arra, hogy az épületben civilek vannak, legutoljára órákkal a támadás előtt. Az izraeli hatóságok vizsgálatot indítottak.
A zsidó állam közben négyórás humanitárius fegyverszünetet hirdetett, de csak azokra a területekre, ahol nem folynak jelenleg is katonai akciók. Az izraeli hadsereg egyre több olyan alagutat számol fel, amelyeken keresztül a Hamász fegyveresei átjuthatnának Izraelbe.
A Hamász továbbra is csak akkor lenne hajlandó a tűzszünetre, ha Izrael feloldaná a Gázai övezetet 2006 óta sújtó blokádot.
„Mostanában a megszálló fél nem fogja magát biztonságban érezni, hacsak a népünk nem élhet szabadon és tisztességesen. Nem lesz tűzszünet addig, amíg Izrael nem fejezi be az agressziót és nem szünteti meg a blokádot. Nem fogadunk el átmeneti megoldásokat, amelyek nem segítik a népünket” – fogalmazott Mohammed Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka.
A Hír TV által megkérdezett szakértő szerint Jeruzsálem addig nem hagy fel a harcokkal, amíg jelentősen meg nem gyengíti a palesztin szervezetet. „A cél továbbra is a Hamász egyfajta megtörése katonailag és politikailag” – mondta el Csicsmann László egyetemi docens.
A három hete tartó konfliktusban több mint 1200 palesztin és 55 izraeli vesztette életét. A palesztin halottak nagy része civil, a túloldalon két polgári áldozatról számoltak be a hatóságok.