NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Már finomabban fogalmaznak a „lázadó” szocialisták

Ma dönt hivatalosan az MSZP küldöttgyűlése, hogy elfogadja-e a baloldali kis pártok által kötött választási megállapodást. Több kerületben fellázadtak a szocialisták.

  • 2014. augusztus 08., péntek 14:02
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet információi szerint a küldöttek rábólintanak majd az egyezségre, a lázadozó szocialisták viszont szembemennének a döntéssel. Több kerületi MSZP-s korábban leszögezte: nem hajtja végre az egyezséget. A belvárosi MSZP-aspiráns, Steiner Pál a pénteki ülés előtt viszont már finomabban fogalmazott: azt mondta, döntésével megvárja a küldöttgyűlést.

Lendvai Ildikó bízik benne, hogy a szocialisták megszavazzák a megállapodást, és Falus Ferencet indítják főpolgármester-jelöltnek. Az MSZP volt elnöke szerint Falus Ferenc programja a három baloldali párt közös gondolkodását testesíti majd meg, bár erről eddig egyelőre nem tudni, mit jelent pontosan.

„Nekünk most az a dolgunk, hogy az előnyöket használjuk ki. Ezek az előnyök adottak a megállapodás tényében, amire most remélem, hogy pecsét kerül és adott a jelölt személyében is. Tisztes őszes halánték Pest számára ajándék. Egy megfontolt, nyugodt, higgadt és Pest társadalmi békéjének összehozására képes, nem hadakozni akaró, hanem megegyezni akaró főpolgármester-jelöltet állítottunk” – közölte az MSZP volt elnöke.

A kőbányai MSZP is jelezte korábban, hogy a saját jelöltjüket indítanák a baloldali megállapodásban a DK-nak juttatott kerületben. Somlyódy Csaba a küldöttgyűlés előtt azonban még a visszalépését sem zárta ki.