
A görög kompon vasárnap reggel 5 körül csaptak fel a lángok, a tüzet egy nappal később sikerült csak eloltani, az utolsó utast pedig csak hétfő délután hozták ki.
„A legtöbb embernek pszichológus segítsége kellett, sokan nagy traumát éltek át. Az utasok többsége kimerültségre panaszkodott, és volt, aki kihűlt több óra után. Őket kellett ellátnunk” – mondta el Panos Efstathiou, a mentés egyik vezetője.
A füstben sokan nem bírták kivárni a mentést, a tengerbe ugrottak. Legalább egy ember halt meg így, de a mentőalakulatok több holttestet gyűjtöttek össze a hajó roncsai körül.
„Ez egy szerencsétlen tragédia, ami mindannyiunkat megrázott. Kifejeztem az együttérzésemet a hozzátartozóknak, és megígértem, hogy kivizsgáljuk a balesetet, hogy hasonló ne fordulhasson elő újra” – fogalmazott Antonis Samaras görög miniszterelnök, aki személyesen utazott Korfura, hogy a kimenekített utasokkal találkozzon.
Két magyar állampolgár is volt a fedélzeten, a nevük alapján arab származásúak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint az egyik férfival már felvették a kapcsolatot, ő biztonságban van, a másik magyarról viszont egyelőre nem tudnak.
Egyelőre nem tudni, hogy a tűz miért keletkezett. A hajó a lángok eloltása után megdőlt, de nem süllyedt el. A tervek szerint Bariba vontatják és megpróbálják megjavítani.













