NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHírtv - Archívum

Gyurcsány-Orbán vita: pökhendiség kontra higgadtság (videó)

Az eredetileg tervezett másfél óránál tíz perccel rövidebb volt a két miniszerelnök-jelölt vitája. Nyolc témakört érintettek, köztük a mezõgazdaság és vidékfejlesztés, az államadósság, a munkahely- és otthonteremtés illetve a gazdaságpolitika kérdését.

  • 2006. április 05., szerda 21:49
Vágólapra másolva!


Gyurcsány Ferenc meglehetõsen támadó, helyenként személyeskedõ stílust választott. Az ellenzék ellenzékének szerepét játszotta, és az MSZP kampánystratégiáját követve az Orbán-kormány és a saját kormánya teljesítményét hasonlította össze, ezzel próbálva meg maga felé billenteni a mérleget. Többször is megemlítette, hogy szerinte csak az MSZP-nek van programja, a Fidesznek nincs. Ugyanakkor saját programjának részleteirõl keveset beszélt, csak általánosságban ismételte meg, hogy az Új Magyarország program célja az építkezés, a beruházás és az igazságosabb társadalom.

Orbán Viktor többször is azt tanácsolta a vita során a választóknak, elsõsorban magukra hallgassanak, mielõtt vasárnap meghozzák döntésüket. Ahogy fogalmazott: tegyék fel maguknak a kérdést, jobban élnek-e, mint négy éve. És ha igen a válaszuk, szavazzanak a jelenlegi kormánypártokra, ha viszont nem, akkor szavazzanak a változásra, a Fideszre. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt pártja összes lényeges választási ígéretét ismertette, a hazai vállalkozókat segítõ új Széchenyi-terven, a családi adózáson át egészen a munkahely-teremtést szolgáló járulék-csökkentésig. Új elem volt, hogy amennyiben a Fidesz megnyeri a választásokat, a következõ ciklusban 100 ezer forintra emeli a minimálbért és felállít egy Budapest fejlesztési minisztériumot.




Április 6-án Orbán Viktor (Fidesz) kap elsõként megszólalási lehetõséget, õt követi Kuncze Gábor (SZDSZ), Gyurcsány Ferenc (MSZP) és Dávid Ibolya (MDF). Elsõként a munkahelyteremtésrõl, majd az egészségügyrõl, a korrupcióról és a fejlesztésekrõl vitáznak a kormányfõjelöltek.

A négypárti miniszterelnök-jelölti vitákat a hírTV élõben közvetíti.