NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHírtv - Archívum

Képes összefoglaló az árvízhelyzetrõl

Éjfél után tetõzött a Duna Budapestnél, 861 centiméteres vízállással. Azóta 6 centimétert apadt a folyó. A gátak jól bírják a terhelést, a Margitszigetet tartották a védmûvek. Éjszaka újabb embereket kellett kitelepíteni. Az elhúzódó áradás akár 3-4 napig is tarthat, s a veszély még azokon a szakaszokon sem múlt el, ahol már tetõzött a Duna.

  • 2006. április 05., szerda 11:25
Vágólapra másolva!










Szerdára virradóan nem történt rendkívüli esemény

Bár Visegrádon és Szentendrénél jelentõsebb probléma volt a védekezés során, a vízfolyamot mindkét esetben sikerült lokalizálni, rendkívüli esemény nem történt, ezért biztonságban érezhetik magukat, akik a gátak mögött élnek és dolgoznak - mondta el a hírTV-nek Reich Gyula, az Országos Mûszaki Irányítótörzs szóvivõje. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az apadó ágban is ugyanolyan gondok keletkezhetnek, mint az áradóban, tehát nem lankadhat a figyelem.

Szentendrénél 6 cm-t apadt a Duna, a vízállás jelenleg 754 cm. A gátak még most is nagy nyomás alatt vannak, ahhoz hogy megszûnjön a közvetlen veszély, még 3-4 nap kell. A gátépítési munkák már csak néhány helyen folytatódnak. A második biztonsági védvonalat is kiépítették. A következõ árhullám hétvégén, illetve jövõ hét elején érkezik. A szakemberek abban bíznak, hogy az átázott töltések bírni fogják az újabb áradást.

Csak Szentendrén - ha a legszükségesebb kiadásokat nézzük - naponta 3 millió forintba kerül a védekezés. A város polgármestere szerint azonnali elõlegre, 25-30 millió forintra van szükség. "Nagyon nagy szükségünk lenne rá. Most próbálunk átcsoportosítani a költségvetés keretén belül bizonyos összegeket a legszükségesebb kiadásokhoz, de hát ez soká nem fog menni" - mondta el Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere. A kormánytól eddig anyagi segítséget nem kaptak a települések. A polgármesterek abban bíznak, hogy a Pest megyei Védelmi Bizottsághoz leadott igénylések alapján néhány napon belül átutalják az elõleget.

Reich Gyula, az Országos Mûszaki Irányítótörzs szóvivõje abban bízik, hogy a Duna vízszintje Budapestnél egy-két napon belül 800 centiméter alá csökken, ami után jelentõsen meggyorsul az apadás. Reich Gyula bizonyosra veszi, hogy egy héten belül 610-600 centiméterig megy le a vízszint, ami azt jelenti, hogy a rakpart is újra járható lesz.

Egyelõre azonban a fõvárosban a Batthyány téren magasabbra kellett építeni az aluljárók körüli védelmi vonalat, hogy a feltörõ víz ne juthasson le az aluljáróba. A III. kerületben a Búza utcánál, a Szentendrei úton és az Aquincumnál is feltört a víz a csatornákból, ezért több szakaszon is 1 sávra szûkítették a közlekedést. Az ár miatt a Bem rakpart egy részét már tegnap délelõtt le kellett zárni.

Hajózási tilalom, légtérkorlátozás

Budapestet valószínûleg nagyon lassan hagyja el az ár, és fokozatosan fog a Duna alsó szakaszára kiterjedni, de ott különösebb gondra nem számítanak a szakemberek. Tassig jelenleg változatlanul rendkívüli a készültség, Tasstól lefelé az országhatárig pedig harmadfokú. Tolna és Báta környékén, valamint a Gemenci erdõben fokozott a védekezés, teljes hajózási tilalmat rendeltek el, az áradó szakaszok felett pedig légtérkorlátozást vezettek be. A Duna itt várhatóan holnap tetõzik, 30 centiméterrel magasabban, mint 4 évvel ezelõtt. Bátán több, mint 100 ingatlant veszélyeztet a folyó, eddig 9000 homokzsákot töltöttek meg. A védekezést már napokkal ezelõtt megkezdték, így a megyei katasztrófavédelmi igazgató szerint várhatóan sehol sem kell magasítani a töltéseket. Bátán 200 önkéntes dolgozik, homokzsákokat töltenek, a már megépített gátakat erõsítik tovább.

A tiszai helyzet ma még nagy kérdés

A Tisza vízszintjének emelkedése függ az esetleges esõktõl is, és akár több hétig is eltarthat. A harmadfokú készültség most már átterjedt a Közép-Tiszára is. Tiszadobnál a vízügy és önkormányzat dolgozói kedden intenzív gáterõsítési munkálatokat végeztek. Az Országos Mûszaki Irányítótörzs szóvivõje arra számít, hogy az Alsó- és Közép-Tiszán tartós és magas árvizek lesznek, de a vízszint nem fogja elérni, legfeljebb alulról 20-30 centiméterrel közelíti meg az eddig mért legmagasabb vízállást. A szakemberek Tokaj térségében, a Bodrog vidékén várnak rekordvízszintet.

Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivõ elmondta, hogy szerdára virradóra 549-re nõtt az elõzõ napi 516-ról az elmúlt hetekben az ár- és belvíz miatt kitelepítettek száma. Többségüket Pest megyében kellett kitelepíteni. Eddig összesen 65 település 103 ingatlanáról kellett embereket kitelepíteni, a veszélyben lévõ épületek száma mintegy 12 ezer - mondta Dobson Tibor. A védekezésben mintegy 25 ezren vesznek részt, hivatalos szervek állománya és civil önkéntesek megközelítõleg fele-fele arányban.

Forgalomkorlátozások

A dunai árvíz miatt elsõsorban a Dunakanyarban kell forgalom-korlátozásra számítani - közölte az Útinform szerdán. A 2-es fõutat Szõdligetnél és Vácnál zárták le. Gödnél a 2/A jelû útra terelik a forgalmat, onnan a kosdi csomóponton át lehet bejutni a városba. Lezárták a fõutat Dunakeszi és Budapest között is. Minden jármûvel a 2/a jelû út felé kell kerülõt tenni.

A 10-es fõút Süttõ és Neszmély között nem járható. Tardos felé lehet kerülni. A 11-es fõút változatlanul zárva Leányfalu és Tahi között, Dunabogdányban, Visegrád és Dömös-, Basaharc és Pilismarót-, valamint Esztergom és Tát között. Közúton nem közelíthetõ meg Tahitótfalu, Dunabogdány, Pilismarót, Dömös, valamint a Szentendrei-sziget települései (Kisoroszi, Tahitótfalu, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Horány, Surány). Szentendre felõl csak Leányfalu, Alszeghy térig közlekednek a távolsági autóbuszok. Visegrád a Pilisen keresztül érhetõ el. Esztergomba a Pilisen át, vagy Dorog felõl lehet eljutni.

A 12-es fõút a 2-es fõút és Verõce között nem járható. Nagymaroson is lezárták a fõutat, a jármûveket a közeli mellékutcákba irányítják. A településre csak a helyi lakosokat és az árvízi védekezésben résztvevõket engedik be. Verõce és Szob között 12 tonnás súlykorlátozást vezettek be, a nehezebb jármûveknek a Márianosztra - Kóspallag útvonalon kell kerülni. Lezárták az 55-ös fõutat a Duna-híd és Pörböly között. Bajánál tehát nem lehet átjutni a túlpartra, a szekszárdi Duna híd felé kell kerülni - közölte az Útinform.

(zsi)