A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint a 2007 végéig szóló intézkedések egyértelmûen megszorítások, mivel azok új adók bevezetését, illetve a már meglévõ közterhek további emelését célozzák.
2006. június 11., vasárnap 15:56
Vágólapra másolva!
Gyurcsány olcsóbb állama Több lépcsõs gázáremelés, csak nem egy, hanem két és fél évre elhúzva. 2008 végéig több lépcsõben emeli a világpiaci szintre a kormány a gáz árát, és addig dolgozza ki a szociális tárca Kiss Péter miniszter vezetésével az új, kizárólag rászorultsági elvû támogatási rendszert. Mindezt az MSZP Baloldali Tömörülésének ülésén jelentette be a miniszterelnök, megerõsítve azt a sajtóhírt, hogy az augusztusi, átlagosan 30 százalékos emelést újabbak követik. Elismerte, hogy a Medgyessy- és az elsõ Gyurcsány-kormány politikai okból nem szigorította a támogatást. Mint mondta, az elmúlt három évben háromszorosára nõtt az energiahordozók világpiaci ára, aminek a kormány csak a töredékét hárította át a lakosságra.
Úgy kell átalakítani az állam mûködését, hogy az egyre kevesebb pénzébe kerüljön az adófizetõknek – mondta a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc megjegyezte: szó sincs arról, hogy a kormány fenyegetné az adófizetõket – mint ahogy azt az ellenzék állítja –, hiszen a bérbõl és fizetésbõl élõk eleget tesznek kötelezettségeiknek.
Szili rendkívüli ülést hívott össze
Az Országgyûlés elnöke hétfõn délután 3 órára hívta össze a házbizottság rendkívüli ülését. A tanácskozást Gyurcsány Ferenc kezdeményezte. A miniszterelnök nem a saját megszorító csomagját vitatná meg a parlamentben, mert mint mondta, azt már ismeri a nyilvánosság, hanem az ellenzék hasonló, kiigazító javaslatait.
Gyurcsány Ferenc szerint ugyanis a Fidesz Fehér-könyvébõl az derül ki, hogy a helyzetet az ellenzék hasonlóan ítéli meg, mint a kormányoldal, ezért eltérések csak a válság megoldását szolgáló konkrét lépésekben lehetnek a miniszterelnök szerint.
Szijjártó: Gyurcsány Ferenc hintapolitikus
A Fidesz már tegnap, a Gyurcsány-csomag ismertetése után közölte, hogy a jövõ héten külön parlamenti ülést kezdeményeznek a megszorító csomag megvitatására. Ezért a miniszterelnök mostani, hasonló kezdeményezését a legnagyobb ellenzéki párt szóvivõje, Szijjártó Péter kommunikációs trükknek tartja.
"Ma ismét bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc hintapolitikus, hiszen míg tegnap egy drasztikus megszorító csomagot jelentett be – amelynek következtében az emberekre nehezedõ terhek jelentõsen növekednek –, addig a mai napon minderrõl egy közjogi javaslatcsomaggal próbálja meg elterelni a figyelmet."