
Klasszikus választási csalással tartotta meg a hatalmát a kazah elnök. Nazarbajev a szavazatok 97 és fél százalékával nyerte a választást, amin a jogosultak 95 százaléka vett részt. Orosz és kínai választási megfigyelők mindent rendben találtak, de az EU szerint az országban még soha nem volt szabad választás. Nazarbajev elnök egyébként 1989 óta vezeti Kazahsztánt.
Kazahsztánban nincs győztes és vesztes párt, hivatalosan a lakosság majdnem 98 százaléka ugyanarra az emberre szavazott, akit szerényen csak a Kazah Nemzet Vezérének nevez a sajtó.
Nurszultan Nazarbajev 1989-es pártfőtitkári kinevezése óta irányítja az országot. Ellenfelei a Kommunista párt és az Állami Szakszervezet vezetői voltak, de még ők is azzal kampányoltak, hogy nem akarják megdönteni Nazarbajev hatalmát. „Az egész világnak megmutattuk, hogy Kazahsztán politikailag egységes és stabil. Mindenki elment szavazni, és a jövőre szavaztak. Én mindenkinek az álmát valóra váltom. Köszönöm a kazah népnek” – szónokolt Nazarbajev.
A kazah helyzetet jól mutatja, hogy még az országos választási bizottság elnöke is a népnek gratulált, amiért jól döntöttek. „Az eredmények alapján a köztársaság elnöke továbbra is Nurszultan Nazarbajev. 97 és fél százalékot szerzett meg. Gratulálok az egész országnak a győzelemért, hiszen a részvételi arány 95,1 százalék volt” – fogalmazott a demokráciaintézetnek nevezett választási bizottság elnöke.
Ezt a belpolitikai stabilitást dicsérte három hete Orbán Viktor is. A magyar miniszterelnök egyenesen úgy fogalmazott, hogy jobban otthon érzi magát Kazahsztánban, mint Brüsszelben, és szerinte a magyarok egyébként is olyanok, mint a kazahok. „Nagy ünnep a mai, mert a kazah nép újraválasztotta az elnökét. Ő a legjobb vezető az egész világon, és ezt a földön mindenki tudja” – nyilatkozta egy civil.
A háromharmados hatalmat a kazah vezetés az olaj- és földgázpénzek elsikkasztására használja. Az ország rendelkezik a világ legnagyobb energiatartalékaival, de az egy főre jutó GDP még a magyarnál is alacsonyabb.