
Népirtásnak minősítette a német parlament az örmények ellen száz éve elkövetett tömeggyilkosságot. Törökország továbbra sem hajlandó elismerni, hogy etnikai tisztogatás történt. A török államfő egyenesen azt állítja, hogy az örmény diaszpóra politikai célokra használja fel a centenáriumot.
Az első világháború idején, 1915 ás 1917 között a Oszmán Birodalomban 1,5 millió ortodox vallású örmény halt meg a kitelepítések, halálmenetek következtében, százezrek pedig külföldre menekültek.
Jerevánban Vlagyimir Putyin orosz és a Francois Hollande francia elnök jelenlétében emlékeztek az áldozatokra. Az örmény elnök azt hangoztatta, hogy Örményország semmit nem felejt. „A népirtás elismerése nem a világ tisztelgését jelenti az örmény nép és mártírjaink előtt. A népirtás elismerése az emberi lelkiismeret győzelme és igazságszolgáltatás az intolerancia és a gyűlölet felett” – fejtette ki Szerzs Szargszján.
Az Oszmán Birodalom romjain alakult Törökország következetesen tagadja az etnikai tisztogatást. A török álláspont szerint az örmények a világháború áldozatai voltak. A török államfő egyenesen azt állítja, hogy a világban szétszóródott örmények, akik ma is nagyon egységesek és ügyes lobbisták, politikai célokra használják fel a centenáriumot.
„Ma nincs olyan bajunk az örményekkel, mint régen. Ma csak azokkal van, akik ki akarják használni a történteket. Az örmény diaszpórával van bajunk, akik politikai haszonszerzésre használják ezt az ügyet” – fogalmazott Recep Tayyip Erdogan.
Az utóbbi évtizedekben több mint húsz ország ismerte el népirtásként az örmények ellen elkövetett bűncselekményeket. Két hete Ferenc pápa, csütörtökön pedig a német államfő is genocídiumról beszélt. „Az örmények sorsa elrettentő példája a tömeges kiirtásnak, az etnikai tisztogatásnak, a kiűzésnek, sőt népirtásnak” – mondta Joachim Gauck.
Az államfő hozzátette, vizsgálni kell a németek felelősségét is, az Oszmán Birodalom Németország szövetségese volt az első világháborúban, az örmények deportálásában német katonák is segédkeztek.
Pénteken a német parlament is népirtásként ismerte el a száz éve elkövetett bűncselekményeket. Emiatt szakértők szerint megromolhat a viszony Németország és Törökország között.
A múlt héten az Országos Örmény Önkormányzat nyílt levélben kérte Orbán Viktortól a genocídium elismerését. A népirtás hátterével foglalkozik külpolitikai magazinműsorunk, az Európai Híradó is.