
Azok a terrorszervezetek, amelyek Egyiptom stabilitását veszélyeztetik, azok Európáét is nagymértékben fenyegetik – hangoztatta Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a terrorszervezetek folyamatos támadásban tartják Egyiptomot és ezzel az ország stabilitását. Szerinte a parlament felelősségteljes döntést hozott, amikor megszavazta a magyar katonák Erbílbe küldését.
Szijjártó Péter azt mondta, a kormány jelenleg azon dolgozik, hogy az egységek május közepén el tudják foglalni szolgálati helyüket a közel-keleti országban.
„Azok a terrorszervezetek, amelyek Egyiptom stabilitását fenyegetik, azok fenyegetik a Közel-Kelet és ezen keresztül Európa biztonságát is. Ezért fokoznunk kell a terrorellenes együttműködést Egyiptomban. Szeretném világossá tenni, hogy minden terrorcselekményt elítélünk, kifejezzük szolidaritásunkat az áldozatokkal és nemcsak szavakban, hanem valós tettekben is. Magyarország most már megfelel azon kötelezettségeinek, amelyek a nyugati értékközösséghez való tartozásból fakadnak. Én azt gondolom, hogy a parlament egy rendkívül felelős döntést hozott, amikor úgy döntött, katonákat küldünk Erbilbe, hogy hozzájáruljunk az iszlám állam elleni harc sikeréhez” – fejtette ki Szijjártó Péter.