
Többszörös emberöléssel vádolják az olasz hatóságok a vasárnapi hajószerencsétlenség kapitányát. A tunéziai férfit és a hajó egyik legénységének tagját őrizetbe vették. A túlélők vallomásai alapján emeltek vádat ellenük. Több mint 800-an fulladtak a tengerbe, többségben afrikai állampolgárok. Az Európai Tanács elnöke csütörtökre rendkívüli egyeztetést hívott össze a menekültválság miatt.
Egy menekültekkel tömött halászhajó sodródott 80 tengeri mérföldre a délolasz partoktól. Ezt a hajót még időben észrevette az olasz partiőrség, a rajta utazó mintegy 450 embert kimentették. Nem volt ilyen szerencséje annak a több mint 800 afrikai illegális bevándorlónak, akiknek vasárnap borult fel a hajójuk a líbiai partok közelében. Mindössze 27-en élték túl a tragédiát, köztük a kapitány és egyik segédje is, akik ellen többszörös emberölés miatt emeltek vádat az olasz hatóságok.„Négy embert vettünk őrizetbe, két embercsempészt, a kapitányt és a legénység egyik tagját. A kapitányt a többi között embercsempészettel, hajóbaleset okozásával és többszörös emberöléssel vádoljuk” – közölte a cataniai ügyészség szóvivője.
A hatóságok szerint a kapitány egy portugál kereskedelmi teherhajónak kormányozta a lélekvesztőt. A pánikba esett utasok a hajó egyik oldalára tömörültek, ami ettől felborult. Tavaly több mint háromezer illegális bevándorló fulladt a tengerbe hasonló körülmények között. Sokan a háború elől próbálnak Európába jutni, de a szerencsések is csak Szicíliáig jutnak.
„A barátaim örülnek, hogy sikerült ide jutnom, hiszen Európa nem olyan, mint Líbia. Itt kényelmes az élet, nincs semmi problémám. Líbiában viszont nagyon veszélyes, mert háború van” – közölte egy szenegáli menekült.
Az Európai Bizottság tegnap 10 pontos cselekvési tervet javasolt a menekültügyi válság kezelésére. A többi között fokoznák a földközi-tengeri uniós határok ellenőrzését, és kampány indulhat az embercsempészhajók ellen. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága üdvözölte a lépést, de konkrétumokat vár. „Üdvözöljük az Európai Unió által elfogadott cselekvési pontokat, de természetesen az ördög a részletekben rejlik. Biztosítanunk kell, hogy az elhelyezési és védelmi szempontok elsőbbséget kapnak” – mondta Volker Turk, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának asszisztense.
Az Európai Uniót több kritika érte, amiért eddig nem vette komolyan a menekültválságot. Idén már 1700 áldozata van a földközi-tengeri embercsempészetnek.