
A nácikhoz hasonlította Irán közel-keleti terjeszkedését az izraeli kormányfő a tegnapi jeruzsálemi megemlékezésen. Ma világszerte a holokauszt zsidó áldozataira emlékeznek, Izraelben magyar idő szerint 9-kor megszólaltak a szirénák és rövid időre megállt az élet.
Magyar idő szerint délelőtt 9 órakor 2 percre légvédelmi szirénák szóltak Izraelben a második világháborúban megölt 6 millió zsidó áldozat emlékére. Erre az időre az utcákon leállt a forgalom.A megemlékezések már szerda este elkezdődtek. Jeruzsálemben hat fáklyát lobbantott lángra hat túlélő, akiket családtagjaik is elkísértek az eseményre. Ketten közülük Magyarországról származnak. Az izraeli kormányfő azt mondta, a Nyugat nem tanult a második világháborúból, Irán közel-keleti terjeszkedését pedig a német nemzetiszocialistákéhoz hasonlította. Benjámín Netanjáhú szerint az iráni vezetők halált és rombolást exportálnak, amikor felhívásaikban halált kérnek Amerikára és Izraelre.
„Ahogy a nácik megpróbálták lerombolni a civilizációt és eltörölni a földről a zsidókat, úgy próbál pusztítani Irán a Közel-Keleten és azon is túl, illetve próbálja megsemmisíteni a zsidó államot” – mondta Netanjáhú.
Netanjáhú bírálta az Egyesült Államok által vezetett nagyhatalmakat, amiért behódoltak a perzsa vezetésnek és lehetővé tették nukleáris programja legfontosabb elemeinek megtartását, miközben szerinte Teherán tömegpusztító fegyvert akar előállítani. Ezért az izraeli kormányfő azt ígérte, országa továbbra is mindent megtesz önvédelme érdekében.
A Jad Vasem intézetben új kiállítással emlékeznek a náci Németországban megölt másfél millió gyerekáldozatra. „Szerintem ez a kiállítás a gyerekeknek állít emléket, azoknak, akik hozzám hasonlóan túlélők. Ez egy különleges elképzelés, mélyen megindított, amikor az én történetemet is kiválasztották. A történetem nemcsak az enyém, hanem az édesanyámé, a lengyel családomé és hasonló a története sok más gyereknek is, aki megélte a felszabadítást” – mondta Marta Goren, aki gyerekként élte túl a vészkorszakot.
Nyolcéves volt, amikor szüleit 200 másik lengyelországi zsidóval együtt lelőtték az erdőben és tömegsírba temették. „A gyerekek a társadalmak legsebezhetőbb tagjai. Egyrészt ők még naivak, védtelenek, a felnőttek világának védelmére szorulnak. Másrészt viszont a reményt, a jövőt szimbolizálják. Azokat a gyerekeket megölték, és azt kérdezzük magunktól, hogy az ő gyilkosaik lerombolták a jövőt? A válaszunk egyértelműen nem” – hangsúlyozta a Jad Vasem Intézet Holokauszt Múzeum elnöke, Avner Salev.
A nemzetközi holokaouszt-emléknap, április 16-a egybeesik a magyarországi zsidóság 1994-es gettóba zárásának évfordulójával.