
Az elmúlt két napban több mint háromezer illegális bevándorlót vittek partra a Földközi-tengeren az uniós keresőhajók. Az olasz hatóságok szerint az év végéig kétszázezren próbálkozhatnak tengeri úton elérni Európa partjait. Közben több balkáni ország is arra panaszkodik, hogy egyre nagyobb terhet jelent a menekültáradat.
Az elmúlt napokban több mint három és fél ezer határsértőt vittek partra az uniós szolgálatot végző hajók. Az olasz belügyi tárca becslése szerint év végéig a tengeren érkezők száma elérheti a kétszázezret. Többségük közel-keleti vagy afrikai menekült, akiknek a muszlim szélsőségesek miatt kellett elhagyni hazájukat.
„Nem elmenekültem Nigériából, hanem úgy döntöttem, hogy elhagyom az országot, mert túl sok az erőszak, különösen a Boko Haram miatt. Nem biztonságosak a nyilvános helyek, nem lehet templomba vagy piacra menni, mert bármikor, bárhol robbanthatnak. Ezért döntöttem úgy, hogy Líbiába megyek, ott viszont a háború miatt még rosszabb a helyzet, ezért továbbjöttem Olaszországba” – mondja egy nigériai asszony.
A veszélyes tengeri út helyett egyre többen választják a szárazföldet. Ők Görögországon, Macedónián, Szerbián és Magyarországon keresztül igyekeznek Nyugat-Európába jutni.
A görög–macedón határon főleg pakisztániak, szírek, afgánok és szomáliaiak próbálnak átjutni. „Nagyon sokan jönnek. Naponta száz-kétszáz ember, Macedóniába tartanak, és onnan akarnak Németországba menni, legalábbis ezt mondják. A falunk egyre nehezebben bírja a menekültáradatot” – panaszolta egy görög férfi.
Szerbiában és Görögországban is megugrott a menedékkérők száma. Az Európai Unió kvótát vezetne be, amit több másik tagállam vezetése mellett a brit és a magyar kormány is rossz ötletnek tart.