
Az orosz elnök szerint a béke az egyetlen megoldás Ukrajna számára. Vlagyimir Putyin erről Rómában beszélt, ahol olasz kollégája látta vendégül. Az orosz államfőt fogadta Ferenc pápa is, aki egy érmét adományozott vendégének, amin a béke angyala látható.
Oroszország-napot tartottak a milánói világkiállításon, ezen vett részt az orosz elnök is. Vlagyimir Putyin emlékeztetett arra, hogy Olaszország Oroszország negyedik legnagyobb kereskedelmi partnere, de az utolsó negyedévben a szankciók miatt a forgalom 25 százalékkal visszaesett. Az Európai Unió az ukrajnai helyzet miatt vezetett be megtorló intézkedéseket a moszkvai vezetéssel szemben.
„Nagy figyelmet szenteltünk az ukrán válságnak. Mindannyian tudjuk, hogy nincs más megoldás, csak a béke fogadható el, és Olaszország is ezt támogatja. Teljes mértékben érvényt kell szerezni a minszki egyezménynek, mert az az összes társadalmi vonatkozást tartalmazza, az egy politikai, humanitárius és katonai egyezmény, csak egyesek nem vezették be teljes mértékben” – jelentette ki Putyin.
Az orosz elnök szerint a Moszkvával szemben bevezetett szankciók eltörlése nemcsak Oroszország, hanem a hazájával kapcsolatban álló országok érdeke is.
„Egyetértettünk abban, hogy az alapvető elvek tekintetében a második minszki megállapodás a vezércsillag, az iránytű és minden béketörekvés alapja” – így Matteo Renzi olasz miniszterelnök.
Az ukrajnai békéről volt szó a Vatikánban is, ahol a pápa kihallgatáson fogadta az orosz elnököt, akit a Szent Péter téren oroszpárti tüntetők éltettek, és ukránbarát tüntetők marasztaltak el. A találkozón Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy őszinte nemzetközi erőfeszítésekre van szükség az ukrajnai béke megteremtése érdekében.
A katolikus egyházfő szavait azzal nyomatékosította, hogy egy érmét ajándékozott Vlagyimir Putyinnak, ami a béke angyalát ábrázolja. Ennek az angyalnak az eljövetelére azonban még várni kell, csütörtökön délelőtt ugyanis újabb orosz konvoj érkezett a kelet-ukrajnai szakadár területekre.
Ez a 29. konvoj, amely orosz állítás szerint humanitárius segélyeket szállít, Ukrajna és a Nyugat szerint viszont a fegyveres összecsapásokhoz szükséges eszközöket juttatják el Kelet-Ukrajnába.