NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV külföldi hírei

Szívsebész és volt olimpiai bajnok is a kabinetben

Lengyelországban független szakértőkkel töltötte fel a kormányt a miniszterelnök. Ewa Kopacz egy korábbi olimpiai bajnokot, egy szívsebészt és egy bankárt is bevett a kabinetbe. Azután kezdődött az átalakítás, hogy a múlt héten több miniszter lemondott a tavalyi lehallgatási botrány miatt.

  • 2015. június 16., kedd 10:44
Vágólapra másolva!

Ewa Kopacz tavaly szeptember óta vezeti a kormányt, az Európai Tanács elnökének kinevezett Donald Tusktól vette át az irányítást, de megbízása után egy hónappal már elkezdődött a botrány. Tavaly ősszel titkos telefonbeszélgetésekből kiderült, hogy a miniszterek egymás cégeivel üzletelgetnek, nemzetközi szövetségeseiket lenézik, az ellenzéket és a sajtót pedig próbálják megfigyelni. A hangfelvételek szerint a magyar téma is előkerült: Orbán Viktorról például azt mondták, hogy kielégítette Putyint. Már akkor lemondott több miniszter, de most előkerült a telefonbeszélgetések teljes leirata, és ez alapján újabb tárcavezetők távoztak. „Ahogy korábban bejelentettem, újabb változtatások lesznek a kormányban. Olyan embereket fogok bemutatni, akik nem politikusok, hanem hétköznapi emberek, szakértői egy-egy területnek, amivel foglalkoznak. Az egészségügyet ennek megfelelően egy szívsebész, Marian Zembala fogja irányítani. A sport és turizmus Adam Korol feladata lesz, ő négyszeres világbajnok, pekingi olimpiai bajnok evezős” – sorolta a lengyel miniszterelnök.



Az egyetlen célja, hogy a szeptemberi parlamenti választásig ne bukjon meg. A Polgári Platform szinte biztosan nem tud majd újra kormányt alakítani, várhatóan egy másik jobboldali párt, a Jog és Igazságosság kerül hatalomra. A legnagyobb vesztes Radoslaw Sikorski volt külügyminiszter, akit tavaly még NATO-főtitkárnak is esélyesnek tartottak, de a botrány után leváltották és parlamenti házelnök lett, most pedig erről a tisztségéről is le kellett mondania.