

Három berlini magyart nem ért utol családja, a német rendőrség már megkapta az érintett személyek adatait.
A külügyi szóvivő a Hír TV-nek azt mondta, ez még nem jelenti azt, hogy az eltűntek megsérültek. Menczer Tamás hozzátette, arra kérnek mindenkit, aki külföldre utazna, hogy előtte tájékozódjon az adott ország konzuli szolgálatának honlapján és regisztráljon a konzuli védelemért.
„A berlini nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték azt, hogy rokonukat nem találták, természetesen a kollégák felvették az adatokat és továbbították a német rendőrség felé, nem szeretnék pánikot kelteni, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ezek az emberek megsérültek. Egyelőre várjuk, gyűjtjük a további információkat. a konzuljaink még a tegnapi este során a helyszínre siettek, ami mindenképp jó hír, hogy úgy tűnik, hogy a magyar lángosos és kürtöskalácsos nem ott volt, ahol a teherautót a tömegbe hajtott” – közölte Menczer Tamás.