NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV külföldi hírei
Az EU is fokozná a nyomást Észak-Koreára

Az EU is fokozná a nyomást Észak-Koreára

Az Egyesült Államok után az Európai Unió is újabb büntető intézkedésekkel sújtaná Észak-Koreát. Az oroszok és a kínaiak a Dél-Koreába telepített amerikai elhárító rakéták ellen tiltakoznak.

  • 2017. szeptember 07., csütörtök 23:44
Vágólapra másolva!

Egész Phenjan az utcán ünnepelte azokat az észak-koreai tudósokat, akiknek a múlt vasárnapi, az eddigieknél nagyobb atomrobbantást köszönheti a kommunista rezsim. A hidrogénbomba ereje akkora volt, mintha egy nagyobb földrengés rázta volna meg a környéket.

A szomszédos Dél-Korea válaszul felpörgette az amerikai elhárító rakéták telepítését, ami nemcsak a lakosság egy részéből, de Észak-Korea két fő szövetségeséből, Kínából és Oroszországból is tiltakozást váltott ki. Pedig a dél-koreai vezetés a két térségbeli nagyhatalomtól is segítséget vár.

„Sokak szerint Észak-Korea újabb interkontinentális ballisztikus rakétát fog fellőni szeptember 9-én, amikor az ország az alapításának évfordulóját tartja. Nagyon nehéz időket élünk. Már nincs sok idő hátra, amíg Észak-Korea befejezi nukleáris fegyvereinek fejlesztését, és sürgős döntéseket kell hoznunk, hogy ezt megakadályozzuk” – mondta I Nakjon kormányfő.

Eközben Vlagyimir Putyin orosz elnök a szintén veszélyben lévő Japán kormányfőjével tartott közös sajtótájékoztatót Vlagyivosztokban. Putyin elítélte a Japán fölött végrehajtott észak-koreai rakétakísérletet és a hidrogénbomba-robbantást.

„A Koreai-félsziget nukleáris problémájának rendezése csakis politikai és diplomáciai eszközökkel lehetséges. Csökkenteni kell a feszültséget, és párbeszédet kell kialakítani az érintett felek között, ahogy azt az orosz-kínai rendezési terv javasolja, lépésről lépésre” – hangoztatta ismét az orosz államfő.

Az oroszok és a kínaiak szerint az észak-koreai nukleáris fegyverkezési program leállításának feltétele, hogy Dél-Korea lemond az amerikai rakétapajzsról, és felhagy az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatokkal. Washington és Szöul erről egyelőre hallani sem akar.

Donald Trump inkább újabb szankciókkal menne el a falig. Az amerikai elnök felfüggesztené a kereskedelmi kapcsolatokat azokkal az államokkal, amelyek üzletelnek Észak-Koreával. Több mint nyolcvan ilyen ország van, Magyarország is köztük van. A magyar állam fát, elektromos készülékeket és jármű-alkatrészeket exportál Észak-Koreába, bár a kivitel elhanyagolható.

Közben saját büntető intézkedésekkel készül az Európai Unió is Phenjan ellen. „Javasolni fogom, hogy fokozzuk az Észak-Koreára gyakorolt nyomást, támogassunk egy újabb, szigorúbb gazdasági intézkedéseket tartalmazó ENSZ BT-határozatot, valamint hogy kezdeményezzünk újabb, független uniós szankciókat Észak-Koreával szemben” – jelentette be Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Egy diplomáciai forrás szerint Brüsszel befagyasztaná a phenjani vezetés devizabankszámláit, és olajembargót rendelne el.