NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV külföldi hírei
Elmaradt a „várva várt” újabb rakétakísérlet

Elmaradt a „várva várt” újabb rakétakísérlet

A félelmekkel ellentétben nem hajtott végre újabb rakétakísérletet Észak-Korea az államalapítás évfordulója alkalmából. Kim Dzsongun ugyanakkor elismerésben részesítette azokat a tudósokat, akik megszervezték és végrehajtották az egy héttel ezelőtti hidrogénbomba-kísérletet. A Koreán kívül élő koreai közösségeket fenyegetések érik a kommunista agresszió miatt. A nemzetközi politika szereplői szerint pedig Phenjan viselkedése egyre komolyabb globális fenyegetést jelent.

  • 2017. szeptember 10., vasárnap 15:57
Vágólapra másolva!

Észak-Koreától megszokott, látványos tömegrendezvénnyel ünnepelték Phenjanban az állam alapításának 69. évfordulóját. A rendezvényen Kim Dzsongun észak-koreai vezető gratulált a tudósoknak, akik az egy héttel ezelőtti hidrogénbomba-kísérletet vezették. A gálaműsorban a zenés előadás hátteréül is az atomfegyverről készített összeállítás szolgált.

Az évforduló alkalmából a nemzetközi közvélemény újabb ballisztikus rakétakísérletet várt, ez azonban egyelőre elmaradt. Közben a környező országokban élő koreaiak vegyes véleményeket fogalmaznak meg a kommunista Korea viselkedéséről.

„Ezt hangosan nem mondhatom ki, de titokban azt gondolom: szép munka volt! Észak-Korea nagy nyomás alatt áll, ami várhatóan hamarosan véget ér. Nagy reményekkel figyelem az eseményeket” – mondja egy észak-koreai származású varrónő Japán legnagyobb koreai negyedében.

A legtöbben azonban a békés megoldást szeretnék látni.

„Észak-Korea nem tudja legyőzni az Egyesült Államokat, ezért azt remélem, hogy változtat az álláspontján. Szerintem a nemzetnek változást kell keresnie, és párbeszédet Dél-Koreával, a demokratikus Mun Dzsein vezetése alatt. Így békés megállapodást érhetnek el Japánnal és az Egyesült Államokkal” – fogalmazott egy, a korai negyed másik lakója.

A Korea-ellenes érzelmek nem csak a lakosság szintjén érzékelhetők. Japánban 60 olyan iskolától vonták meg az állami támogatást, melyek kapcsolatban állnak Észak-Koreával.

„Amikor Észak-Korea rakétát lő fel vagy atomkísérletet hajt végre, egy koreai iskolát nagyon könnyen érnek Japánban sértések és támadások” – nyilatkozta Moon Gyeongsu, az egyik legismertebb japán egyetemen oktató koreai professzor.

Az észak-koreai fenyegetés mindennapos téma a nemzetközi diplomáciában. A brit védelmi miniszter legutóbb egy tévéműsorban arról beszélt, hogy már nincs messze az az idő, amikor Phenjannak Londonig is elérő ballisztikus rakéta lesz birtokában. A NATO főtitkára pedig globális válaszintézkedéseket igénylő globális fenyegetésnek nevezte Észak-Korea magatartását.