NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV külföldi hírei
Féltik az ünnepüket a japánok

Féltik az ünnepüket a japánok

Japán újabb észak-koreai rakéta- vagy nukleáris teszttől tart a holnapi nemzeti ünnepen. Közben az amerikai elnök megismételte, a katonai megoldás továbbra is napirenden van, de ő szeretné elkerülni.

  • 2017. szeptember 08., péntek 16:37
Vágólapra másolva!

Karddal szúrták át Szöulban észak-koreai disszidensek hazájuk kommunista vezetőjének poszterét. A dél-koreai fővárosban kisebb csoport tüntetett Phenjan nukleáris programja ellen.

„Ha Észak-Korea a nemzetközi közösséget és Koreát fenyegeti hatodik, hetedik nukleáris kísérletével, interkontinentális ballisztikus rakétájával, készek vagyunk feláldozni magunkat, hogy eltávolítsuk Kim Dzsongunt” – mondta Park Sang-hak észak-koreai disszidens.

A kommunista ország az előző hétvégén állítása szerint hidrogénbombával hajtott végre föld alatti robbantást, amely két földrengést váltott ki. A nemzetközi közösség egyöntetűen elítélte Phenjan nukleáris programját.

Japán, amely felett napokkal korábban szintén észak-koreai rakéta repült át, attól tart, az észak-koreai rezsim újabb teszttel ünnepli szombaton alapításának 68. évfordulóját.

„Észak-Korea történelme során többször is végrehajtott nukleáris és rakétakísérletet a nemzeti ünnepén. Tavaly az ország alapításának napján az 5. nukleáris tesztet vitte véghez. Továbbra is megfigyelés alatt tartjuk Észak-Koreát, készültségben vagyunk” – mondta a japán védelmi miniszter, Onodera Icunori.

Közben elindult a Japánban lévő bázisáról a Ronald Reagan nukleáris repülőgép-hordozó. A harci jármű a hivatalos közlés szerint a Japán-tengeren járőrözik majd, de a küldetéssel az Egyesült Államok egyértelműen jelez Phenjannak. Washingtonban az amerikai elnök megismételte, hogy a katonai akció változatlanul a megoldások között szerepel, de végleges döntés nincs.

„A katonai lépés természetesen egy lehetőség. Elkerülhetetlen? Semmi nem elkerülhetetlen. Nagyszerű lenne, ha valami mást lehetne kidolgozni. Mindennap új fegyvert fejlesztünk ki, újat és gyönyörűt, a legjobbat a világon. Remélem, nem kell bevetnünk Észak-Korea ellen. Ha használnánk, akkor az szomorú nap lenne Észak-Koreában” – nyilatkozta Donald Trump.

Katonai fellépés helyett az európai uniós külügyminiszterek a szankciókon szigorítanának. Tallinni tanácskozásukon erről egyeztek meg. Az unió már betiltotta gyakorlatilag a teljes kereskedelmet a kelet-ázsiai országgal, és megköveteli minden onnan érkező rakomány és személyes poggyász átvizsgálását. Az észak-koreai repülőgépeket kitiltották a tagállamok légteréből. De a kőolajszármazékok szállítása egyelőre csak a tagállamoknak tilos, arról még Japánnak és Dél-Koreának sem sikerült meggyőznie Oroszországot.