

A Soros-terv köré építi a Fidesz a kampányát. Hétszáz katalán polgármester játszik az állásával, ha segédkezik a függetlenségi népszavazás megrendezésében. Nemzetközi lapszemle.
A Fidesz a Soros-terv ellen szervezi a kampányát a jövő áprilisi választás előtt – olvasható a Reuters budapesti tudósításában. A hírügynökség szerint a párt azt kérte a kormánytól, hogy a Soros György nevéhez köthető kötelező menekültelosztási tervről rendezzen újabb nemzeti konzultációt. A Reuters emlékeztet: ebben a kérdésben már megkérdezte a kormány a választók véleményét, „hogy jobboldali-nacionalista álláspontjához támogatást kapjon”. Megjegyzik azt is, hogy Soros szóvivője júliusban tagadta, hogy főnöke több millió bevándorló betelepítését szorgalmazná.
A spanyol hatóságok hétszáz polgármester letartóztatásával fenyegetnek, ha az október elsejére kiírt, a spanyol alkotmánybíróság és a kormány által illegálisnak tartott katalán függetlenségi népszavazás megrendezésében segédkezni merészelnek – írja a The Telegraph. A brit lap szerint nagy a feszültség, hiszen pénteken kezdődik a kampány, miközben a spanyol hatóságok figyelmeztetnek: ha valaki elmegy majd szavazni, az törvénysértést követ el. A felmérések szerint a katalánok megosztottak a függetlenség kérdésében, de hetven százalékuk ezt referendumon szeretné eldönteni, ahogy 2014-ben a skótok is megtehették.
A Krím 2014-es annektálása óta nem tartott olyan nagy hadgyakorlatot az orosz hadsereg, mint amilyet most kezdett Fehéroroszországban – írja a BBC. A brit hírszolgáltató szerint a Nyugat (Zapad) elnevezésű katonai gyakorlatot NATO-tagállamok: Lengyelország és a balti államok, illetve Ukrajna közelében tartják, amely nyugtalansággal tölti el ezeket az országokat. 12 700 orosz és fehérorosz katona vesz részt benne, hadihajókat és hadászati repülőgépeket is kipróbálnak.