

A szaúdi uralkodó tegnap adta ki az erről szóló rendeletet.
2018 nyarától nők is vezethetnek majd autót Szaúd-Arábiában – miután az ország vezető vallási testülete megvizsgálta az ügyet, és azt az iszlám törvénykezéssel, azaz a saríjával összeegyeztethetőnek találta. A fundamentalista vahabizmust követő muszlim állam az egyetlen ország, ahol a nők nem vezethetnek autót. A jogvédő egyesületek már 25 éve kampányoltak ezért.
„Most éppen az al-Nadzsah utcán haladunk, felveszem a nővéreimet, nem várjuk meg, míg a sofőr vagy valaki értük megy. Úgy döntöttünk, hogy megoldjuk ezt mi magunk. Viszonylag jól vezetek egyébként” – mondja egy a rijádi lány.
A szaúdi uralkodó tegnap rendeletet adott ki arról, hogy 2018 júniusától nők is vezethetnek autót. Az ország vezető vallási testülete ugyanis megvizsgálta az ügyet, és az iszlám törvénykezéssel, a saríjával összeegyeztethetőnek találta e gyakorlatot.
Emberi jogi szervezetek régóta bírálják az arab királyságot a nők jogainak semmibevétele miatt. A szaúdi rezsim az iszlám tanításaira hivatkozva utasította el ezeket a kritikákat, de az elmúlt években mégis próbál az ország imázsán javítani azzal, hogy a nők társadalmi szerepét szabályozó törvényeken lazítottak. Főleg a munkaerőpiacot nyitották meg részlegesen előttük, de először 87 éves történetében az államalapítás ünnepén is részt vehettek.
„Ez egy nagyon felemelő élmény. Hála Istennek, az ország nyitottabbá kezd válni, és a nők már járhatnak nyilvános rendezvényekre. Nagyon pozitív ez. Nagyon remélem, hogy ez egyre inkább így lesz a jövőben” – nyilatkozta Diana Al-Dakhil.
A hétvégén megrendezett szaúdi nemzeti ünnep keretében nagyszabású ingyenes koncertek és előadások várták immár a koedukált hallgatóságot. A kormány ezeket a rendezvényeket saját népszerűségének és a nemzeti büszkeség erősítésére használja fel.