

Több mint 80 embert vettek őrizetbe Brazíliában a drogkereskedők elleni nagyszabású rendőrségi akcióban. Hat szövetségi államban tartottak egyszerre drogellenes razziákat, a bűnüldöző szervek 190 házkutatási parancsot adtak ki. A bűnszervezet többek között az európai piacon terítette a kokaint.
Biztonsági kamera örökítette meg, amint a Sao Pauló-i kikötő őre drogszállító kisteherautót enged be a létesítmény területére. A kokaint több brazil kikötőből ilyen teherszállító hajókra pakolták be, és csempészték Európába. Elsősorban Belgiumba, Spanyolországba, Olaszországba és afrikai államokba vitték a Kolumbiából, Peruból és Bolíviából származó kábítószert. A brazil rendőrség hat szövetségi államban csapott le a bűnbandákra hétfőn.
„A műveleteket a többi között Sao Paulo államban hajtottuk végre. A legfőbb cél az volt, hogy leszereljük a kábítószer-kereskedelemre szakosodott bűnözői csoportokat, amelyek elsősorban kokainkereskedelemre használták a kikötőket” – közölte Rodrigo de Campos, a brazil rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársa.
A több mint 120 körözött személy közül több mint 80-at sikerült elfogni. Majdnem 30-an a santosi kikötő munkatársai. A nyomozók szerint itt pakolták át a tiltott árut a nagy kereskedelmi hajókra. A bűnhálózatot az Egyesült Államok drogellenes hivatala közreműködésével leplezték le.
„Az az igazság, hogy az amerikai kábítószer-ellenes rendőri egységekkel működtünk együtt. Ők informáltak bennünket a bűnszervezet útvonaláról. A tőlük szerzett információt megerősítettük saját forrásaink segítségével, majd nyomozást indítottunk. Ennek az eredménye a rajtaütés” – tette hozzá Rodrigo de Campos.
Az egy évig előkészített akcióban nyolctonnányi kokaint foglaltak le brazíliai, belga, brit, olasz, spanyol és oroszországi kikötőkben.