

A török elnök akár arra is hajlandó, hogy felfüggessze az olajkereskedelmet.
A török elnök szankciókkal fenyegette meg az észak-iraki kurd régiót, ahol ma függetlenségi népszavazást tartanak. Erdogan akár arra is hajlandó, hogy felfüggessze az olajkereskedelmet. Ez súlyosan érintené a régiót, Erbilből ugyanis naponta több százezer hordónyi olaj folyik Törökországba a vezetékeken. A népszavazásról kollégánk, Durucz Dávid küldött tudósítást Erbílből.
„Jó példával járt elöl Maszúd Barzani, az iraki Kurdisztán régió elnöke, aki reggel az elsők között adta le a voksát a függetlenségi népszavazáson. Sem ő, sem a többi kurd nem tud mást elképzelni, mint hogy elsöprő győzelmet arassanak az igenek a referendumon. Az emberek már most ünnepelnek; Erbilben, a leendő fővárosban nem lehet egy lépést sem tenni úgy, hogy ne lássunk egyszerre több kurd zászlót is. És nemcsak a lobogók özönlötték el Kurdisztánt, hanem a külföldi választási megfigyelők és újságírók is: 80 országból több százan érkeztek, hogy saját szemükkel lássák, ahogy ez a nép történelmet ír, és kimondja, hogy önálló országot akar magának; mert elege van Bagdad uralmából. És a szabadságünnepből nem maradnak ki azok a kurd harcosok sem, akiknek most is a fronton kell helytállniuk az Iszlám Állam ellen: a szavazóurnákat a pesmerga hadsereg tagjaihoz is elviszik. Akik nincsenek épp a fronton, azok pedig a laktanyákban voksolnak, a sereg veteránjaival együtt” – mondta Durucz Dávid.