
456 igen, 115 nem és 60 tartózkodás mellett az Európai Parlament jóváhagyta az uniós büdzsét érintő csalásokat felderítő Európai Ügyészség felállítását. A tartózkodók között volt a Fidesz valamennyi európai parlamenti képviselője, annak ellenére, hogy a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt támogatta a javaslatot. A magyar kormány azonban – hasonlóan a lengyelhez – jelezte: nem kíván részt venni az Európai Ügyészség munkájában, a fideszes képviselők a parlamenti vitához sem szóltak hozzá. Mindezek miatt számos támadás éri a budapesti és a varsói vezetést.
„Sajnálom, hogy pont a magyar és a lengyel kormány nem akarja az európai ügyészséget. Egy főre számítva Magyarország kapja a legtöbb támogatást, Lengyelország pedig abszolút mértékben kapta a legnagyobb összeget az előző költségvetési ciklusban. Jó lenne, ha minden tagállam részt venne ebben a projektben, hogy teljes mértékben kifejthesse a hatását” – mondta Sylvia-Yvonne Kaufmann szociáldemokrata EP-képviselő.
Az egyezményhez egyelőre húsz tagállam csatlakozott. Az új szervezet nyomozásokat folytathat majd, bíróság elé állíthatja az uniós pénzzel visszaélőket, és így hatékonyabban szerezheti vissza az EU az elcsalt támogatásokat. Az illetékes uniós biztos szerint a magyar és a lengyel kormány magatartása téma lesz a következő költségvetési ciklus támogatásainak elosztásakor.
„Lengyelország és Magyarország kapcsán nem rejtettem véka alá, hogy az Európai Ügyészség egy fontos tényező kell legyen, amikor majd elindulnak a tárgyalások a következő költségvetési ciklusról és a kohéziós politikáról. Én itt nagyon kemény vagyok, mert meg vagyok győződve arról, hogy az Európai Ügyészségnek komoly elrettentő hatása lesz, ez egy represszív intézmény. És hogyha nem vesz részt valaki, akkor a prevenció sem működhet” – mondta Vera Juorova, jogérvényesülésért felelős uniós biztos.
Az Európai Ügyészi Hivatal 2020-ban kezdheti meg működését. Ugyanakkor már készülnek tervek arra vonatkozóan is, hogy bővítsék a feladatai listáját, például a terrorizmus elleni harccal.














