

Ezrek tüntettek Spanyolország egysége mellett Barcelonában. A spanyol kormányfő akár a régió irányítását is átvenné, ha a katalán parlament jövő kedden egyoldalúan kikiáltja a függetlenséget.
Ezúttal nem a függetlenség, hanem az egység pártján állók vonultak az utcára a katalán fővárosban. Barcelonában ezrek lobogtatták a nemzeti zászlót. „Spanyolország egységéért vagyunk itt és hogy megmutassuk a spanyol civil gárdának és kormányerőnek, hogy támogatjuk őket. Sokáig éljen Spanyolország, sokáig éljen Katalónia” – mondta egy egységpárti tüntető.
„Katalónia soknemzetiségű, élnek itt olyanok, akik bár Katalóniában születtek, spanyolnak érzik magukat, és nekik is joguk van véleményt nyilvánítani” – tette hozzá egy másik.
Az egyik szervező szerint a függetlenséggel mindenki rosszul járna. Spanyolország leggazdagabb régióját veszítené el, Katalóniából pedig már most menekülnek a vállalatok. `Ez nem egy összetűzés Katalónia és Spanyolország között vagy a spanyol és a katalán emberek között. Elsősorban a katalán emberek problémáit kell megoldanunk itt. Ezért kérjük a katalán elnököt, hogy ne támogassa a függetlenség egyoldalú kikiáltását, mert ez ésszerűtlen. Ennek a hatását először a katalánok érzik majd meg” – fogalmazott Jose Domingo.
A madridi vezetés kész akár a végsőkig is elmenni annak érdekében, hogy megakadályozza az alkotmányba ütköző elszakadást. Mariano Rajoy kormányfő közölte, hogy kormánya felfüggesztheti Katalónia autonómiáját és átveheti az irányítást a régió felett. Erre még soha nem volt példa az ország történetében.
„Éltünk át már nehéz időket, bankcsődközeli helyzetet, mentőcsomagot, kemény gazdasági válságot, és végül a spanyolok erőfeszítése, tehetsége és érzéke segített túljutni ezeken a helyzeteken. Ezt is legyőzzük. Vissza kell térni a jogrendhez, kulcsfontosságú, hogy gyorsan térjünk vissza a normál helyzethez. A kormány mindent megtesz, hogy megakadályozzon bármilyen függetlenség kikiáltását. Spanyolország még hosszú ideig Spanyolország marad” – jelentette ki a spanyol kormányfő, Mariano Rajoy.
A katalán elnök jövő kedden tart beszédet a parlamentben, sokan arra számítanak, hogy a katalán törvényhozás ezután egyoldalúan kikiáltja a függetlenséget. A múlt heti referendumon kilencven százalék támogatta az elszakadást, negyvenszázalékos részvétel mellett. Több százan sérültek meg, amikor a rendőrség erőszakkal próbálta megakadályozni a voksolást.