NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV külföldi hírei
Ismét terítéken a fegyvertartás szigorítása

Ismét terítéken a fegyvertartás szigorítása

Nyomjelző lövedéket is akart venni a Las Vegas-i mészáros, akinek az autójában robbanószert is találtak. Az amerikai rendőrség azonban továbbra sem tudja, miért követte el az ország történetének legnagyobb vérengzését. Közben a washingtoni törvényhozásban a rugós válltámasz betiltását kezdeményezték.

  • 2017. október 07., szombat 12:57
Vágólapra másolva!

Kígyózott a sor Pennsylvania államban egy fegyvervásáron, egy héttel a Las Vegas-i vérengzés után. Sokan már a csarnok előtt árulják saját puskájukat, bent pedig egy egész hadseregnyi géppuskát árulnak.

„Nem hinném, hogy bármilyen törvényt elfogadnának, az megállítana egy gonosz embert, hogy szörnyű tettet kövessen el. Egy se. Több mint 20 ezer fegyvereladással kapcsolatos jogszabály van érvényben az Egyesült Államokban” – mondta egy fegyverárus.

A szakemberek sem várnak igazi áttörést. Legutóbb 5 éve a newtoni iskolai vérengzés után lángolt fel a vita a fegyvertartás szigorítása körül, de a fegyverlobbi akkor is erősebbnek bizonyult.

„Nem vagyok túl bizakodó, hogy bármilyen jelentős változás történik a NRA-lobbi miatt. Láttunk már tragédiákat korábban is. Eszembe jut, hogy a Sandy Hook iskolában hány gyereket öltek meg, és még azután sem tettek a törvényhozók határozott lépéseket. A vezetőnk döntésére lenne szükség” – mondta Richard Chasdi, a Walsh College professzora.

Mások azonban gátat szabnának a fegyvervásárlásnak. Különösen annak a műanyag szerkezetnek az eladását tiltanák be, amely gyakorlatilag automata fegyverré varázsolja a félautomatát. Ilyen rugós szerkezetet találtak a Las Vegas-i mészáros fegyverein is. Ezzel tudott pillanatok alatt 59 személyt megölni, 500-at megsebesíteni egy countrykoncerten, egy Las Vegas-i hotel ablakából. A szálló szobájában talált 23-ból 12 fegyveren volt ilyen átalakító szerkezet.

Emiatt egy demokrata képviselő nyújtott be törvényjavaslatot, ezután a republikánusok is beterjesztették a sajátjukat. A Fehér Ház kész róla tárgyalni.

„Mindkét párt tagjai és sok szervezet is tervezi a rugós válltámasz és hasonló eszközök megvizsgálását. Természetesen üdvözöljük, részt szeretnénk venni a párbeszédben” – mondta Sarah Sanders, a Fehér Ház szóvivője.

Közben a rendőrség továbbra is próbálja kideríteni, Stephen Paddock, akinek autójában 22 kiló robbanószert találtak, miért lőtt.

„Ez idáig több mint ezer nyomot vizsgáltunk meg. Van, amelyik segített jobban megérteni ezt az őrültséget, de még mindig nem tudjuk, miért tette. Mindannyian válaszokat akarunk. Mindent megvizsgáltunk már, a gyanúsított magánéletét, politikai életét, társadalmi-gazdasági helyzetét, és a radikalizálódásának lehetőségét. Ezeken a területeken folytatjuk a nyomozást” – mondta Kevin McMahill, a Las Vegas-i rendőrség seriffhelyettese.

Az Egyesült Államok legtöbb halálos áldozatát követelő vérengzése súlyosabb is lehetett volna: a nyugdíjas könyvelő és szerencsejátékos nyomjelző lövedéket szeretett volna venni az egyik fegyverüzletben, hogy még pontosabban célozhasson a sötétben, de a boltban épp nem lehetett kapni.