
Megkezdte működését az első izraeli egyetem a megszállt palesztin területen: egy régi főiskolát minősítettek át. Az izraeli kormány szerint oktatáspolitikai döntés született: a zsidó államnak új egyetemekre van szüksége. A döntést azonban a palesztinok mellett az izraeli ellenzék és a nemzetközi közösség is bírálja, mert attól tartanak, hogy a zsidó állam így szilárdítaná meg a hatalmát a törvénytelenül elfoglalt területeken.
A Hír TV által bemutatott felvételeken az egyetemi negyed bejárata látható a ciszjordániai Arielben. A zsidó főiskolát még a 80-as években alapították, a kormány kezdeményezésére minősítették egyetemmé, de a végső döntés a hadseregé volt, hiszen katonáknak kell védeniük a palesztin területen épült intézményt.
– A kormány már 2005-ben elismerte, hogy szükség van legalább két új egyetemre. Egy Galileában, egy pedig a miénk. Aki tiltakozik ez ellen, az politikai és nem akadémiai okokból teszi ezt – mondta az Arieli egyetem elnöke.
Az egyetem a megszállt Ciszjordánia közepén található. A diákok kivétel nélkül örültek a hírnek, hiszen a kormánydöntéssel nőtt a diplomájuk értéke.A bírálók szerint Izrael a főiskola egyetemmé minősítésével a hatalmát próbálja megszilárdítani Ciszjordániában, holott a megszállás az ENSZ szerint törvénytelen.
– A nemzetközi törvények és a genfi egyezmény alapján már a főiskola üzemeltetése is törvénytelen. Nemcsak a megszállás ellenkezik a jogszabályokkal, hanem az is, hogy embereket költöztetnek a megszállt területre, hogy így annektálják a földeket – jelentette ki Bassel Mansour nemzetközi jogász.
Benjámin Netanjahu jobboldali kormánya december elején jelentette be, hogy újrakezdi a megszállt területeken lévő zsidó telepek bővítését is. Hatezer új házat építenek jövőre. Izrael az után hozta meg a döntést, hogy a palesztinokat megfigyelő országgá minősítették az ENSZ-ben.