Észak-Korea csapást mért Dél-Koreára

Szájberháború folyik Észak- és Dél-Korea között. Szöuli illetékesek szerint a dél-koreai elnök és több kormányhivatal honlapját is megtámadták.

  • 2013. július 16., kedd 12:54
Vágólapra másolva!

Észak-Korea virtuális csapást mért Dél-Koreára a két ország között 1950-ben kitört háború évfordulóján. Ezt állapította meg az a szöuli vizsgálat, amely az elnöki és a kormányhonlapok elleni támadások ügyében indult.

„Nyolcvankét fertőzött kód elemzése után, valamint a korábbi támadásokban használt internetes címek alapján arra következtetünk, hogy a támadást ugyanazok követték el, mint a március 20-i akciót. Gyanítjuk, hogy a múlt havi támadásokat Észak-Koreából kezdeményezték” – mondta el Park Je-mun a Dél-Koreai Tudományos Minisztérium osztályvezetője.

A dél-koreai védelmi miniszter nemrégiben azt nyilatkozta, hogy Észak-Koreának körülbelül háromezer jól képzett szakembere van, akiket a szájberhadviselésre készítettek fel. De a phenjani vezetők sem lehetnek nyugodtak, júniusban az amerikai Anonymous hackercsoport támadta meg az észak-koreai weboldalakat. A csoport állítása szerint sikeresen megbénították a szövegben szereplő észak-koreai honlapot. Phenjani állítások szerint az akció mögött az amerikai hatóságok állnak.