
Félnapos sztrájkot tartottak az olasz orvosok: a 115 ezer doktor a nyolcórás munkaidő első felében nem vette fel a munkát. A hétfői munkabeszüntetéshez a kórházak 20 ezer vezetője is csatlakozott.
„Azért vonultunk a gazdasági minisztérium elé, hogy tiltakozzunk a folyamatos megszorítások, az állami megvonások és a munkaszerződések zárolása ellen. Az egészségügyi szektort akarjuk megvédeni, mert szeretnék megfelelő ellátást biztosítani az embereknek” – mondta a szakszervezeti vezető.
A kollektív szerződéseket 2009 óta nem újították meg, ezért a kezdő orvosok éveken át csak határozott idejű szerződésekkel tudnak dolgozni, ami anyagi bizonytalanságba sodorja őket. „Reméljük, hogy végre valaki csak meghallgat bennünket. Úgy gondolom, hogy a lakosság a végén segít nekünk, elvégre az orvosi ellátás javításáért küzdünk, mert most már az eddigi ellátás színvonalát sem vagyunk képesek fenntartani” – nyilatkozta egy római orvos.
Az orvossztrájk ideje alatt csak az életmentő beavatkozásokat végezték el, összesen harmincezer műtét és közel félmillió szakorvosi vizsgálat maradt el.













