
Szimpatizánsok hada fogadta a brit függetlenségi párt vezetőjét Portsmouthban. Ez a kikötőváros számít az euroszkeptikus párt fellegvárának. A nagy ellenfélnek, a munkáspártnak kevés befolyása van ezen a területen. A parlamentben is a konzervatív-liberális koalíció két tagja képviseli a települést. A UKIP reményei szerint négy helyet megnyer a délkeleti régiónak fenntartott tízből az európai parlamenti választásokon, vagyis megduplázza 2009-es eredményét. A pártnak jelenleg kilenc képviselője van Brüsszelben, de reményeik szerint a Nagy-Britannia számára fenntartott 73 hely nagy részét elviszik.
„Az üzenetünk az, hogy követeljük vissza a pénzünket európától, követeljük vissza a határainkat és az országunkat” – fogalmazott Nigel Farage, a UKIP elnöke. A párt véget vetne az úgynevezett nyitott ajtó bevándorlásnak, vagyis hogy az EU 28 tagállamából szabadon betelepülhetnek az emberek Nagy-Britanniába. A felmérések azt mutatják, hogy emiatt aggódnak a leginkább a brit választók. A februári adatok szerint 2013 szeptemberéhez viszonyítva a bevándorlók száma 40 százalékkal nőtt.
„Úgy vélem, megvan a nyerő receptünk. Olyan bevándorlási politikát akarunk, ahol nemcsak az emberek számát, de a minőségét is kontrolláljuk, ez az ausztrál modell. Én tudom, hogy tíz emberből nyolc támogatja ezt ebben az országban, és ha a UKIP megnyeri ezt a választást, akkor nagyon nagy változásokat fogunk látni. változásokat a nemzeti vitában is közép távon arról, hogy a további tagságunk ebben a politikai unióban gyakorlatilag lehetetlen” – fejtette ki Nigel Farage.
Franciaországban is az euroszkeptikus, szélsőjobboldali nézetek törnek előre. Marine Le Pen és a nemzeti front azt a stratégiát választotta, hogy megakadályozza az unió korlátlan hatalmának terjedését, és minden új kényszerintézkedést, amit Brüsszel hoz, elutasít. Emellett a bővítést is ellenzi.
„Amikor egy abszurd politikai gépezet nagy erővel megindul, az első dolog, amit tehetünk, hogy megfordítsuk, az, ha megállítjuk. Utána mi más irányba megyünk, de előtte meg kell állnia. Az euroszkeptikusok célja az, hogy megállítsák ennek az abszurd gépezetnek a haladását, amivé az EU vált” – mondta el Marine Le Pen.
A radikális vezető szerint az eddigi 3-ról 15-20-ra fogják növelni képviselőik számát. Le Pen azt mondta: pártja a holland Szabadságpárttal, az Osztrák Szabadságpárttal, az olasz Északi Ligával, a belga Vlaams Belanggal, a svéd demokratákkal és a korábbi litván elnök pártjával alkot majd koalíciót.













