
Már második napja folynak a tüntetések amerikai nagyvárosokban amiatt, hogy az esküdtszék nem emelt vádat egy fekete férfi halála ügyében. A férfit egy fehér rendőr fojtotta meg, miközben az áldozat az életéért könyörgött. Hillary Clinton volt külügyminiszter szerint az amerikai igazságszolgáltatási rendszer nem kiegyensúlyozott; szerinte a szövetségi hatóságoknak ki kellene vizsgálniuk az esetet.
Jelenetek egy videofelvételen: egy fegyvertelen fekete férfit tepernek le a földre rendőrök egy New York-i negyedben. Az egyik civil ruhás fehér rendőr ráveti magát a férfira, és tiltott fogással fojtogatni kezdi. Az áldozat öt alkalommal könyörög, hogy nem kap levegőt. A rendőr azonban nem engedi el, a végén pedig két kézzel szorítja fejét a földhöz. A férfi eszméletét veszti, majd nem sokkal később meghal.
A rendőri akciónak áldozatul esett, hatgyermekes Eric Garnert illegális cigarettaárusítás miatt akarta őrizetbe venni a hatóság. A férfi túlsúlyos és asztmás volt.
A júniusban történt eset videofelvételét mát milliók látták az interneten. A halottkémi jelentés szerint emberölés történt, a fojtogató rendőr ellen mégsem emeltek vádat – erről szerdán döntött egy New York-i esküdtszék. A döntés után az Egyesült Államok több városában tüntetések törtek ki: Washingtonban a Fehér Ház közelében demonstráltak több százan a döntés ellen, utcára vonultak Chicagóban is. A tiltakozók a földre feküdtek, és azt kiabálták: nincs igazság, nincs béke. New Yorkban több ezren tüntettek a döntés ellen, a tömeg megbénította a felszíni közlekedést, számos embert őrizetbe vettek.
Néhány hete már volt egy másik, erősen vitatott döntése egy esküdtszéknek: akkor szintén nem emeltek vádat az ellen a fehér rendőr ellen, aki Fergusonban lelőtt egy fegyvertelen fekete férfit. Csütörtökön pedig Arizonában lőtt le egy fegyvertelen fekete férfit egy fehér rendőr. A hatóságok szerint a férfi ellenállt, és többszöri felszólításra sem adta meg magát.
A sorozatos halálesetek nagy vitát váltottak ki az amerikai társadalomban. A megfojtott férfi édesanyja erősen bírálta az esküdtszék határozatát. „Megsemmisültem, amikor meghallottam a hírt. Még a telefonba sem tudtam beleszólni. Kíváncsi lennék, hogy ők milyen videót néztek. Nyilvánvalóan nem azt, amit az egész világ látott” – nyilatkozta Gwen Carr.
A történtek után Hillary Clinton volt külügyminiszter úgy nyilatkozott: nem tartja kiegyensúlyozottnak az amerikai igazságszolgáltatási rendszert. Egyúttal támogatta, hogy a szövetségi hatóságok vizsgálják ki a két fekete férfi halálát.