
Putyin indítványát az észak-atlanti szövetség mellett Kínához, valamint Federica Mogherini európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselőhöz és Jens Stoltenberg NATO-főtitkárhoz is eljuttatták.
Az újság szerint az orosz vezető a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták betiltásáról szóló INF-egyezmény széthullása nyomán emlékeztetett arra, hogy Oroszország már bejelentette: úgy döntött, hogy nem telepít ilyen eszközöket európai területre.
Putyin ismételten a példa követésére szólította fel az Egyesült Államokat és szövetségeseit a NATO keretein belül.
A Kommerszant egy NATO-országbeli informátorra hivatkozva azt írta, hogy a szövetség meggyőződése szerint Oroszország már telepített ilyen osztályú fegyvereket a területére, ezért a címzettek nem vették komolyan a moszkvai javaslatot.
Az Egyesült Államok hivatalosan augusztus 2-án lépett ki az INF-szerződésből, amelyet szerinte Oroszország megsértett. Moszkva a vádat alaptalannak minősítette, és a maga részéről ugyancsak a megállapodással ellentétes fegyverek telepítésével és fejlesztésével vádolta meg Washingtont.
Továbbiak a témában
2 perc Salvini igazi problémája már nem az, megtartja-e a pártját, hanem hogy visszaszerzi-e az elveszett választóit
2 perc Németország évek óta falat épít az AfD köré: Vasárnap kiderül, erősebb-e a fal a választóknál
2 perc 










