
Az egyik forrás beszámolt arról, hogy Pansi településen terroristák egy csoportja behatolt a templomba, ahol a hívek a vásárnapi istentiszteleten vettek részt. A támadók elrabolták a templom lelkészét is.
Egyelőre nehéz képet alkotni a történtekről, mert a település lakossága a szomszédos faluba, Sebbába menekült - mondta egy lakos, akivel az AFP francia hírügynökség lépett kapcsolatba.
A nevét elhallgató nyilatkozó arról beszélt, hogy Sebbában rettegnek a helyiek. Ennek egyebek között az az oka, hogy a szélsőségesek már február 10-én is behatoltak a településre, és a lelkész házából elraboltak hét embert. Három nappal később öt embert, köztük a lelkészt holtan találták meg. Két nő épségben megmegmenekült.
Burkina Fasóban, amely határos Malival és Nigerrel, 2015 óta 750-en haltak meg a terrortámadásokban, hatszázezer ember kényszerült lakhelye elhagyására. Tavaly a három országban négyezren vesztették életüket dzsihadisták támadásaiban.
MTI
Továbbiak a témában
2 perc Salvini igazi problémája már nem az, megtartja-e a pártját, hanem hogy visszaszerzi-e az elveszett választóit
2 perc Németország évek óta falat épít az AfD köré: Vasárnap kiderül, erősebb-e a fal a választóknál
2 perc 










