Még mindig előzetesben egy magyar drukker

„A múlt heti müncheni meccs sajnos nem minden honfitársunk számára ért véget egyelőre. Egy vizsgálati fogságban tartott szurkolót a hét végén szabadlábra helyeztek, így ő már hazautazhatott. Ugyanakkor egy magyar állampolgár továbbra is előzetes letartóztatásban van. A főkonzulátusunk folyamatos kapcsolatban áll az őt védő ügyvéddel.” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a posztjában.

  • 2021. június 28., hétfő 16:44
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter a közösségi oldalon korábban is beszámolt a magyar nézőket ért igazságtalanságokról:

– tette fel a kérdést korábbi posztjában a miniszter.

„Német–magyar meccs utóhatás: Politikusok, rendőrség, előállított szurkolók” – fogalmazott egy korábbi posztjában Szijjártó Péter, aki a videóban arról beszélt, hogy

Magyar Nemzet