
Tornádó pusztított Dél-Morvaországban
Legalább három ember meghalt, és több mint hatvanan megsérültek, tízen közülük súlyosan a csütörtök este és éjjel Dél-Morvaországban pusztító tornádó következtében - közölte Michaela Bothová, a dél-morvaországi mentőszolgálat szóvivője péntek reggel a közszolgálati Cseh Televízióban.
A szóvivő szerint ezek a számok csak a kórházban kezeltekre vonatkoznak, a mentők a helyszínen több száz személynek nyújtottak elsősegélyt, illetve kezelték sérüléseiket. "A kórházakban három személyt nem sikerült megmenteni, sérüléseik rendkívül súlyosak voltak" - mondta részletek ismertetése nélkül Bothová. Nem kizárt, hogy az áldozatok és a sérültek száma a nap folyamán még változni fog, mert a szélvihar pusztította épületek átkutatását a tűzoltók még nem fejezték be - tette hozzá.
A jégesővel kísért tornádó legsúlyosabban Hodonín és Breclav városok környékét sújtotta, ez lényegében a Brünn-Pozsony autópálya cseh-szlovák államhatár előtti oldalán terül el. Szemtanúk közlése szerint több helyen teniszlabda-nagyságú jégdarabok is hullottak az égből.
Antonín Tesarík, a hodoníni kórház igazgatója a televízióban úgy nyilatkozott, hogy a sérülések jelentős részét különféle csonttörések, fejsérülések teszik ki. "A kórházban olyan a helyzet, mintha háború tört volna ki" - jegyezte meg Tesarík. Hozzátette: hasonlóan néznek ki a tornádó által sújtott települések is. Hrusky, Luzice és Moravská Nová Ves és Hodonín településeken házak tucatjait rombolta le a szélvihar. Pontos adatok a károkról egyelőre nincsenek.
Jana Malácová munkaügyi és népjóléti miniszter bejelentette: a hatályos szabályok alapján személyenként minden formalitás nélkül, csak személyazonossági igazolványa felmutatásával 58 ezer koronás (mintegy 800 ezer forint) gyorssegélyt vehet fel mindenki, akit kár ért, fedél és eszközök nélkül maradt.
A mentési munkálatokba a cseheken kívül osztrák és szlovák mentők is nagy számban bekapcsolódtak. Ausztriából például húsz mentőkocsi és két mentőhelikopter érkezett a helyszínre teljes személyzettel.
A tornádó, a szélvihar és a jégeső következtében főleg Dél-Morvaországban pénteken reggel több mint 70 ezer háztartás volt áram nélkül, számos helyen szünetel a gázszolgáltatás, és problémák vannak a vasúti és a közúti közlekedésben. A Brünn-Pozsony autópályán már sikerült felújítani a közlekedést.
Több millió eurós kárt okozott Ausztriában a csütörtöki jégeső
Sok millió euró kárt okozott az osztrák mezőgazdaságnak a csütörtökön lezúdult jégeső - közölte Kurt Weinberger, az osztrák mezőgazdasági biztosító (Österreichische Hagelversicherung) igazgatótanácsának elnöke.
"Jelenleg 28 millió euróra (mintegy 9,8 milliárd forint) becsüljük a mai viharok következtében a mezőgazdasági terményekben Felső-Ausztria és Alsó-Ausztria tartományokban keletkezett teljes kárt" - mondta Kurt Weinberger.
A nyugat felől érkezett zivatarfelhők az esti órákban az ország nagy része fölött levonultak.
A jégeső okozta károk közül a legtetemesebb, mintegy 19 millió eurós része (mintegy 6,6 milliárd forint) a Csehországgal és Szlovákiával határos Alsó-Ausztriában keletkezett. Különösen Zwettl, Gmünd, Tulln, Hollabrunn és Mistelbach járások voltak érintettek, de Neunkirchen és Bruck an der Leitha járásokból is jelentettek károkat.
Sok helyen - például Hollabrunnban - teniszlabda nagyságú jégeső esett. "A gabonától a borszőlőig összesen mintegy 26 000 hektáron keletkezett kár. A szántóföldi növényállomány sok helyütt felismerhetetlenné vált" - összegezte Josef Kaltenböck, a mezőgazdasági biztosító Alsó-Ausztria keleti régióvezetője. A Csehországgal és Németországgal határos Felső-Ausztriában az újabb károk mintegy kilencmillió eurót tesznek ki. "Minden mezőgazdasági termény érintett, az őszi árpa a fő termény - a kár mértéke a teljes veszteségig terjed" - mondta Wolfgang Winkler, a biztosító regionális vezetője. Ebben a régióban már kedden is mintegy 22 millió eurós mezőgazdasági kár keletkezett a heves jégeső miatt.
MTI
Továbbiak a témában
5 perc Hat halálos áldozata és 15 sérültje van a krakkói lövöldözésnek – terrortámadásként vizsgálják az esetet
2 perc Elindulhat a migránsok uniós újraelosztása, Brüsszel már kijelölte a kedvezményezett országokat
2 perc 










